A liberálisok szerint a hajléktalanok szabadok

És a kormány nem engedi, hogy megéljék szabadon a hajléktalanságukat. Ahogy nyilván azt sem engedi, hogy bizonyos emberek az elmekórtani tüneteikből következően cselekedjenek korlátozás és a környezetükre való tekintet nélkül. Ön- és közveszélyes – erre találták ki ezt a jogi fogalmat.

Mindenki mindent elmondott már a hajléktalanságról, az otthontalanságról és a fedél nélküliségről, amit a jelenlegi liberális univerzumban el lehetett mondani, anélkül, hogy bejöjjenek az ENSZ-csapatok. Most azonban, hogy az ENSZ „lakhatási különmegbízottja” is megnyilvánult az ügyben elítélőleg, itt az ideje, hogy mindenkit elküldjünk, ahová való. A hajléktalanokat a szállóra és az ellátórendszerbe, a liberálisokat, az ENSZ-et meg az ellenzéki pártokat a pokolba.

Valaki azért otthontalan, mert bármilyen okból nincs családja, közössége, amely nélkül egy embernek legfeljebb lakása lehet, otthona nem.

Valaki azért hajléktalan, vagyis azért nincs lakása, mert bármilyen okból képtelen azt anyagilag biztosítani magának.

Valakinek azért nincs fedél a feje felett a mai Magyarországon, mert vagy senki nem szereti annyira, hogy hajlandó legyen befogadni, vagy aki szereti, annak nincs erre lehetősége, vagy mert képtelen bárkivel, a rokonaival, a barátaival, az ellátórendszerrel, a segítőkkel együttműködni.

A hajléktalanságról szóló ellenzéki hajcihő csak és egyedül erről a csoportról szól.

Az utcán élés fokozza, súlyosbítja mindazokat a mentális betegségeket, amelyek már valószínűleg a hajléktalanság okaként is szerepet játszottak. Mellékesen megjegyzem, hogy nagyon jelentős az olyan emberek száma – “hála” az elmúlt harminc évnek -, akik a gazdasági nehézségek miatt rövidebb-hosszabb időre hajléktalanná váltak. Őket két dolog, a családi-rokoni háló, valamint a barátaik mellett a saját egyéni erőfeszítésük húzta ki ebből a helyzetből. Az extrém, mindenen átgázoló erőfeszítésük. Azt, hogy a normál életvitelük helyreállításáig feladták minden elvárásukat, méltóságukat és küzdöttek. Azokról nem is beszélve, akiknek ezt a folyamatot még a konkrét hajléktalanság előtt sikerült hasonló módon kezelni.

Minél jobban belecsúszik valaki ebbe az élethelyzetbe, annál kevésbé szól ez az egyéni szerencsétlenségről, és annál jobban függ az egyéni életstratégiákról. Ez nem megbélyegzés, hanem ténymegállapítás. Tudjuk persze, hogy a liberálisok mindig szeretnék az egyéni felelősséget és a szerencsét is kiküszöbölni a kisebbségi, hátrányos helyzetű csoportok életéből, de a valóság nem liberális, és hála Istennek, soha nem is lesz az. Csak a többség érdekei nem kerülnek soha a szemeik elé.

Mi normális városokban akarunk élni, amelyeknek az életét, a köztereit nem elmebetegek önkényes döntései, viselkedése, tünete, agressziója, gonoszsága, érdektelensége határozza meg. Természetesen itt sem a hajléktalanokra, hanem a liberálisokra gondolok.

És a liberálisok és az ellenzék féktelen ostobasága itt is megakadályozza, hogy értelmes vita legyen erről a nagyon nehéz kérdésről. Sajnos a jogrendszerünk is teljesen liberális már. Egy viszonylag jól felismerhető probléma megoldásához, miszerint egy vészhelyzetben lévő, mentálisan és fizikailag is beteg, közveszélyesen koszos embert, aki a jelenlétével akadályozza egy közterület rendeltetésszerű használatát és közegészségügyi értelemben is folyamatosan veszélyezteti a körülötte lévőket, abszurd módon életidegen jogi környezetet lehet csak teremteni. A helyi rendőrök, szakemberek számára sokszorosan ismert, nem együttműködő hajléktalant miért is nem lehet egy teljesen átlagos közigazgatási intézkedéssel a számára szükséges ellátásokra kötelezni? Amennyiben pedig a belátóképessége nem terjed odáig, hogy ezt elfogadja és együttműködjön, akkor miért nincs olyan gyors jogi lehetősége a szakembereknek és a rendőrségnek, amelyben bírói úton kötelezhetik a személyt az együttműködésre, és az már határozottabb hatósági eszközökkel kényszeríthető ki?

Liberális barátaink szerint azért nem, mert az sértené a hajléktalanok jogait. Az átlagpolgárok, a rendőrök, a hajléktalanellátás szakembereinek jogairól nincs szó. Ahogy az egészségügyi dolgozók jogairól sem beszél senki, amikor hajléktalanokat kell megfürdetni, amikor kórházba kerülnek. Ugye itt arról van szó, hogy valaki nem azért kerül olyan állapotba, mert képtelen magát ellátni, hanem mert úgy dönt, hogy például felhagy a tisztálkodással, vagy kis- és nagydolog esetén a nadrágja letolásával.

Pécsett például az ellátórendszer statisztikája szerint legfeljebb 70-80 olyan hajléktalan van, aki egyáltalán nem hajlandó együttműködni az ellátórendszerrel. Ez egy kezelhető nagyságrend, ha a szabályozás igazodik az intézményi és az emberi-segítői lehetőségekhez. Ők azok egyébként, akik a városi lakosságot érő ilyen jellegű nyomás 95 százalékáért felelnek. Őket kell akár erővel is orvosi, pszichiátriai ellátáshoz juttatni, és akár erővel is bent tartani az ellátórendszerben.

Nyilván a jelenlegi új szabályozás nem tökéletes, és sok ponton kell majd a tapasztalatokhoz igazítani. Sem a rendőrségnek, sem a hajléktalanellátás szakembereinek nem lesz ez kellemes. De nem szabad befulladni hagyni ezt az elképzelést, hanem addig kell finomítani és más pontokon keményíteni, amíg nem lesz képes teljesen tisztán tartani a köztereinket. A rend mindig az utcán kezdődik. Véleményem szerint az is egy nagy hiba, hogy az emberségességet törvénnyel akarjuk kikényszeríteni. Pont a bürokrácia és az elérhetetlen célok teszik rezignálttá és formalistává az embereket.  Követni fogjuk az új rendszer működését, beszámolunk a problémákról, a hajléktalanok, a rendőrök és a szakemberek szempontjából is.

Ne felejtsük el, hogy azok számára, akik most minden módon támadják ezt a jogszabályt és persze a kormányt, az emberi jogok fontosabbak, mint az élet. Nyugodtan és büszkén vállalhatjuk, hogy mi inkább az életet és az életminőséget tekintjük fontosabbnak. A hajléktalanok is – mert az utcán történő lassú haldoklásnál minden jobb – és mi is jobban járunk, a liberálisok meg kit érdekelnek.