
Gitanas Nauseda litván elnök egy helyi rádióadónak kedden úgy nyilatkozott, hogy a migránsválságot megoldották, ezért véget lehetne vetni a rendkívüli állapotnak a fehérorosz–litván határon. Nauseda szerint meg kell fontolni a különleges szabályozások feloldását annak érdekében, hogy a rendkívüli állapot miatt megrekedt törvénymódosításokat újra napirendre lehessen tűzni a parlamentben.
Litvánia november 10-én hirdette ki a rendkívüli állapotot a határ mentén, amely még január 14-ig van érvényben. A litván elnök szerint az intézkedés bevált, és újra be lehet vetni, ha fokozódik a helyzet. Lengyelország, Litvánia és Lettország határai fokozott nyomás alá kerültek az elmúlt hónapokban Fehéroroszország irányából, ahol migránsok ezrei táboroznak abban a reményben, hogy sikerül bejutniuk az Európai Unió területére. Csak Litvánia több mint négyezer illegális határátlépőt tartóztatott fel, az ötvenszeresét a tavalyinak. A balti állam a beadott 3272 menedékkérelemből mindössze 54-et fogadott el eddig.
Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsválság megszervezésével torolja meg a nyugati szankciókat, amelyeket a 2020. augusztusi, vitatott elnökválasztást követő tiltakozások eltiprása miatt hoztak. Lukasenka ezt tagadja. A vádak szerint Fehéroroszország segített közel-keleti, nagyrészt iraki állampolgároknak eljutni Minszkbe, és megpróbálta átjuttatni őket az Európai Unió határán.
Vilnius a határvédelem megerősítésével és határkerítés felhúzásával reagált a migránsválságra. A litván határőrök több mint 8100 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan átlépjék a határt. Az év vége felé egyre csökkent a határátlépési kísérletek száma, vasárnap és hétfőn pedig egyetlen migránst sem kellett visszafordítani. A litván hatóságok szerint jelenleg 3166 ember tartózkodik a helyi befogadóközpontokban. Összesen 537 migráns tért vissza Litvániából hazájába, közülük ötvenötöt akarata ellenére toloncoltak ki az országból. Litvánia a közelmúltban fejenként ezer eurót (368 ezer forintot) ígért az önként hazatérő migránsoknak. Ez az ajánlat január 20-ig érvényes.
Forrás: MTI; Fotó: Demokrata
genderjenkikhaza!
2022-01-05 at 01:27
a háttérhatalom megint európai népek egymásra uszításán fáradozik-sőt az általa
idehurcolt muzulmánokat is uszítja (háttérhatalom részei az ngo-k is!)
Angie
2022-01-04 at 17:09
Itt az USA keveri a szart a németekkel. Mindenáron ki akarnak robbantani valamit, hogy aztán hős megmentőként jól idetelepedjenek. Fosnak, hogy az oroszok összeállnak a kínaiakkal, így aztán USA hatalommániájának annyi…
Locksmith
2022-01-04 at 16:15
” A vádak szerint Fehéroroszország segített közel-keleti, nagyrészt iraki állampolgároknak eljutni Minszkbe, és megpróbálta átjuttatni őket az Európai Unió határán.”
NO ÉS? Hol van itt a bűn? Amíg a soros csicska német NGO hajók százasával fuvarozzák a tengeren – az EU megelégedésére – az olasz kikötőkbe(! még véletlenül se a német kikötőkbe) a barbár betolakodókat, addig hogy van bőr az EU képén ugyanezt felróni a beloruszoknak? A németek az olaszok faxával verik a csalánt, a beloruszok meg a lengyelekével! Vagy az a probléma, hogy csak a nyugati libsiknek van joga bárki faxával csalánt verni? Akkor ez meg a kettős mérce tipikus esete! Vagy mondhatom a szálka és a gerenda esetét is! Jól sehogy se jönnek ki belőle a kretén brüsszeli képmutatók! Csak az a baj, hogy ők ezt lexarják nagy ívben, és amíg az európai szavazók is hagyják magukat megvezetni, addig nem várható más hozzáállás Brüsszeltől sem! De mikor már nem lesz hová hátrálni a fehér európai rassznak, látunk mi még csodát! Adolf Hitler is csak csettintene arra, ami majd akkor jön, mikor a fehér nyugati birka meg fog vadulni a vágóhíd láttán. Remélem mi ebből ki tudunk maradni, mert nem szeretnék levágott fejjel tv-t nézni!
UFF
khm
2022-01-04 at 15:19
” a migránsválságot megoldották,”
Persze. Megoldották. 🙂
Szerintem meg már nem az a fő útvonal. Azért ha a rendkívüli állapotot nem is,de a készenlétit érdemes lesz fenntartaniuk.