Pesti Srácok

A litván parlament az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását követeli a párizsi olimpiáról

A litván parlament az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását követeli a párizsi olimpiáról

Litvánia azt kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) és a nemzetközi sportszervezetektől, hogy az orosz és fehérorosz sportolók ne indulhassanak az olimpián és más sporteseményeken sem, amíg véget nem ér az ukrajnai háború, és a háborús bűnösöket felelősségre nem vonják.

A litván parlament javaslata szerint az orosz és fehérorosz sportolók győzelmét a moszkvai és minszki kormányok propagandacélokra használhatják fel. A legnagyobb balti állam képviselői egyhangúlag fogadták el a javaslatot. Az ország oktatási, tudományos és sportminisztériuma szerint a vilniusi az első olyan törvényhozó testület, amely a sportolók eltiltására szólított fel.

A NOB csaknem egy hónapja járult hozzá ahhoz, hogy az orosz és fehérorosz sportolók részt vehessenek az ázsiai olimpiai kvalifikációs tornákon. A NOB akkor kezdte el vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy a két ország versenyzői visszatérjenek a nemzetközi porondra, semleges színekben, azaz zászlajukat, címerüket és himnuszukat nem használva. Ennek nyomán – Ukrajna kezdeményezésére – több ország is a 2024-es párizsi játékok bojkottjával fenyegetőzött. Thomas Bach NOB-elnök azonban megvédte a döntést, és jelezte, hogy a bojkottal való fenyegetőzés támadás az ötkarikás mozgalom alapjai és az általa képviselt elvek ellen.

A döntés után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is a párizsi ötkarikás játékok bojkottjával fenyegette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, harmincnégy ország kormánya pedig közös közleményben szólította fel a NOB-t, hogy "tisztázza a semlegesség fogalmát". Ezzel szemben az afrikai országok nemzeti olimpiai bizottságait tömörítő szervezet (ANOCA) a múlt héten támogatásáról biztosította az oroszok és fehéroroszok indulását a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.