A Magyar Helsinki Bizottság ismét bizonyította, hogy egyetlen célja bűnözőknek adni az adófizetők pénzét. Az álcivil szervezet hol a börtönbizniszen keresztül csikar ki állami támogatást köztörvényes bűnözőknek, hol a migránsoknak a magyar államtól, szembe menve akár a nemzetközi joggal is.
Újabb tranzitzónás perben marasztalta el a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bírósága. A menedékkérő anyát és négy gyermekét 17 hónapon át tartották jogellenesen fogva – büszkélkedett el a Magyar Helsinki Bizottság közleményében, ugyanis az afgán család az ügyfelük. Az ügyfelek összesen 12 ezer eurós „igazságos elégtételt” kapnak.
Mint kifejtette az NGO az afganisztáni Z.L. és négy gyermeke 2018 decemberében léptek be a röszkei tranzitzónába, ahol azonnal menedékjogot kértek. A menekültügyi hatóság viszont – bár a menedékkérelmezés miatt engedte a belépést a tranzitzónába – megtagadta a menedékkérelmük vizsgálatát, ugyanis a migránscsalád Szerbián keresztül jött hazánkba,. Szerbia viszont menedékjogi szempontból biztonságos [nem hasonlítható Afganisztánhoz – tette hozzá a Mandiner.
A migránscsaládot így előbb Szerbiába, majd Afganisztánba utasította ki a magyar állam. Miután 2020-ban a kormánynak az Európai Unió Bíróságának ítélete miatt fel kellett számolnia a tranzitzónákat, az afganisztáni migránscsalád Ausztriába ment, azóta is ott élnek.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/EFE/Adriel Perdomo
Fellina
2024-09-14 at 20:37
)))) Forró lányok várnak rád — https://ok.me/q9FH1
Naprózsa
2024-09-14 at 20:06
Kedves Kelj fel Julcsi!
Teljesen igaza van abban, hogy nőként pokol lehet egy ilyen muzulmán világban élni.
Egykor, még naiv koromban nagyon sajnáltam is a muzulmán nőket, de aztán épp azután, hogy elkezdtek betelepülni a kontinensünkre, rá kellett jönnünk, hogy a muzulmán nők semmivel sem különben – tisztelet a kevés kivételnek – a hímjeiknél. Ők nevelik születésük első percétől nőgyűlölő gyilkossá a fiaikat, és nekik sincs semmi kifogásuk az iszlám alapja, vagyis az állandóan terjeszkedő rablógyilkos mentalitásuk ellen.
Mohamed – el kell ismerni, rafináltan – építette föl ezt a vallási rendszert, aminek alapja más népek területének, javainak folyamatos elrablása és de facto rabszolgatartás.
S ez itt vált ordítóan nyilvánvalóvá, mikor a csadoros tenyésztehenek sem akarnak itt dolgozni, azokat az európai nőket és iskolás gyereklányokat akik nem viselnek muzulmán szemeteszsákokat a saját ősföldjükön ők maguk megverik, vagy a fiaikat uszítják rájuk, s ők is ott üvöltöznek azokban a tüntetéseken ahol már shariát követelnek ha jól emlékszem például Hamburgban minap.
Egy-egy értelmesebb, jellemes muszlim nőt lehet sajnálni, de a többség maga is aljas vallási alapú élősködő.
szevasz_tavasz
2024-09-14 at 20:05
Egy ember sem illegalis
2024-09-14 at 17:20
Kérünk nevet címet és már viszünk is egy 4 fős, robbantásban és torokmetszésben kandidátusi fokozatot szerzett csoportot, hogy szállást és teljes ellátást nyújtsál nekik a saját költségeden. Amennyiben visszautasítanád, figyelmeztetnélek, hogy “minden európai is migráns, és nem tanultál a történelmet?” Vagyis te is csak egy mocskos kirekesztő, fasiszta vagy.
Bandi
2024-09-14 at 19:49
Az ügyvéd erkölcsét javítja a perköltség. Ha itt is volt, akkor mennyi is lehetett?
Naprózsa
2024-09-14 at 19:49
@Zebegény!
Bár eddigi hozzászólásaiból is látjuk, hogy fogalma sincs a világról, de hátha valami mégis pislákolni kezd az agyában, ha szembesítjük a valósággal.
Senkinek nem volt kötelező egy Szerbia felé nyitott táborban tartózkodnia. S senkinek nincs joga szó szerint hetedhét határon átgázolva azt követelni, hogy távoli kontinens dolgozó lakói etessék. Az, hogy a gyerekek hónapokig szállást, ellátást és enni kaptak a mi adókból, az a magyar nép nagylelkűségének eredménye, pedig minden szülő egyszemélyben felelős a saját gyerekei eltartásáért.
Ami pedig a fogvatartás elképesztő hazugságát illeti, mióta fogvatartás, ha Magyarország felé ugyan nem, de vissza ahol ide ette ezeket a fene, bármikor szabadon elmehettek volna.
Ez a nő és felnőtt kölykei nem menekültek, hanem bűnözők, és a strasbourgi bíróság pedig a bűnözők legalja, legtöbbjüknek évtizedekre börtönben lenne a helye, emberiségellenes tevékenységéért.
Naprózsa
2024-09-14 at 19:36
@”Egy ember sem illegalis”!
Egy idegen ékezet nélküli betűkészlettel, csak ne oktasson ki minket történelemből!
Mi építettük fel Európát és muzulmán lusta és gyilkos hordának semmi keresnivalója itt!
Csak_úgy
2024-09-14 at 18:54
Nem menekültek hanem gazdasági bevándorlók akik jobb élet reményében elhagyták az Afganisztánnal szomszédos befogadó országot ahol menekült státuszt kaptak. Egy fillér sem jár, mert végül Ausztriában cuccoltak le.
Lacus
2024-09-14 at 18:52
Szemét zsidó banda, az egyik egri tagjukat ismerem aki a bűnöző cigányoknak és NEM AZ ÁLDOZATUKNAK segitett ahol csak tudott. Könyvet is írt kedvenceiről. Szóval csak azért teszik mindezt mert megtehetik retorzió nélkül.
túródóra
2024-09-14 at 18:15
Bárhol találkozok Magyarország területén zsidóval, az mind gyűlöli Orbán Viktort . Pedig jól megy nekik is. Mégis ! Azért gyűlölik , mert kicsavarta a kezükből a döntés , és a magyar államkincstár teljes kirablási lehetőségét. Mindent elkövetnek a lejáratására a hazai és a nemzetközi globalista zsidó sajtó valahány szegletében.
túródóra
2024-09-14 at 18:06
Meddig hagyják még, hogy a kommunista zsidó horda aljassága a mélybe húzza Magyarországot ? Mindenhol és mindennap ott ártanak a magyar embereknek ahol tudnak. Márpedig tudnak. Sajnos. És ezt büntetlenül megteszik az EU parlamentben, a globalista médiában, és visszafogják Magyarország kormányát . Gondoljunk csak bele, ha itt volna a tizenkétezer milliárd forint, az eutól.
Én lenni arab
2024-09-14 at 17:25
Migránsok hol? azok boci szemű rakétatudósok voltak épp nyaralni jöttek ,csak elhagyták a papírjaikat az a csúnya rossz obán meg bezárta őket egy bódéba!
Egy ember sem illegalis
2024-09-14 at 17:20
Minden magyar, ahogy minden europai is migrans. Nem tanultatok tortenelmet?
Logikus
2024-09-14 at 17:16
És mégis azt mondják a ballibek, hogy a “migráció állprobléma”.
Theo
2024-09-14 at 17:11
Név szerint kik a Bizottság ama tagjai, akik ezt az alávaló disznosagot kiperelték? Szeretném, ha a riporterjeink megtalálnak és bemutatnak ezeket, hadd szembesülnek a nép szeretetével. Hátha elkezdenék kapisgalni, hogy mi az amit művelnek velünk.
Javaslom továbbá, az egyszerű bemutató gyakorlatokat: sajnálod a képen lévő afgant? Tessék itt van, holnaptól oszd meg vele TE a lakásodat.
Mennyit rohogtek, mikor kitalálták, hogy mi egy húszéves életerős fiatalembert eheztettünk, mikor pedig nem is volt bezárva????? Miért kellett volna Szerbiában nekünk őt etetni? (Amúgy biztos volt pénze is)
Egy ilyen CEU-t végzett ngo-s jogászt ismerek, apja, anyja rohadt komcsi, ők még az üzemből loptak, a gyerekuk már külföldi ösztöndíjak után tőlünk lop. Sztem nem is érti, hogy mit művel, alig várom, hogy beolvassak neki. Mindenki tegye ezt meg, ezek a szemetek velünk élnek, de legalább ne legyen nyugtuk.
Keljfel Julcsi
2024-09-14 at 17:01
Tudományos libsizmus,
Münchenben az egyetemi otthonban ahol egy ideig laktam afgán egyetemista nők is voltak. A legkedvesebb, modern és aranyos lányok voltak, csupa szív!
Hogy mit csinált a Táliban ebből a szerencsétlen országból az egy katasztrófa!!! A szerencsétlen nőknek még annyi szabadsága sincs mint egy kutyának.
A világ elnézi ezt a katasztrófát és nem tesz semmit, sőt az afgán férfiakat ( akik dezertálnak) befogadják a nyugati országokba, ahelyett hogy vissza küldeék őket hogy harcoljanak a Táliban ellen.
És mit csinál Baerbock??? Hol a feminista külügy politikája??
Angie
2024-09-14 at 16:27
Egy a baj, hogy ezen a bírósàgon is megvett ügynökök ülnek, ezért hiába a normális érv, hogy Szerbia biztonságos ország és ott nyugodtan eléldegélhetnek, akkor is az a lényeg, hogy mi fizessünk!
Amit itt lehet csinálni, hogy kirakjuk az országunkból a Helsinki Bizottságot, vagy korlàtozzuk a működésüket!
oshon
2024-09-14 at 16:18
1557 te budos magyargyulolo fsszopo , vegyed a qrwa budos tetves anyadat es menj ki a szerb hatarra , “oszt” ott lehet kecskebszizni amig mozogtok – fujj a fold ala budos magyargyulolo csuszomaszo – fujjj !
sérókirály
2024-09-14 at 16:12
Keljfel Julcsi
2024-09-14 at 15:16
“Hogy itt egyesek a vendégmunkásokat állandóan össze tévesztik a migránsokkal kicsit bosszantó.”
Nincs összetévesztve: AZ ÚN. VENDÉGMUNKÁS MIGRÁNS.
Már csak azért is, mert a büdös életben nem fog hazamenni, hanem itt marad és szaporodik.
Pontosan úgy, ahogy a török “vendégmunkások” csinálták Németországban,
Zebegény
2024-09-14 at 15:57
Ami kimaradt
A tranzitzóna családi részlegéből három hónap után átrakták őket az idegenrendészeti körletre, az anyát és a 20 éves legidősebb gyerekét négy napon át éheztették. Csak azután kaptak újra enni, hogy a Magyar Helsinki Bizottság indítványára a strasbourgi bíróság felszólította erre a kormányt
„A strasbourgi bíróság ítélete kimondta, hogy az állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek emberi jogait. Szemben a kormány érvelésével, a tranzitzóna fogvatartásnak minősült, függetlenül attól, hogy a hatóságok hogyan nevezték, és attól az ügyeskedéstől, hogy nem hoztak döntést az őrizetbe vételről.
A fogvatartásnak nem volt érvényes jogalapja, az önkényesnek, így jogsértőnek minősült, és azzal szemben nem biztosítottak jogorvoslatot. A gyermekek fogvatartásának körülményei és a nagykorú családtagok éheztetése szintén jogsértő volt, embertelen, megalázó bánásmódot valósított meg.
Tudományos libsizmus
2024-09-14 at 15:56
Az 1980-as években, amikor szétszívatták a szovjeteket, azt hittem, hogy az afgán az egy nagy nép.
Azóta rá kellett jönnöm, hogy a világ egyik legalja söpredéke.
TS
2024-09-14 at 15:31
Nem kell nyávogni! A gecibe visszabaszni őket oda, ahonnan jöttek. De nem kell leszállni. Ki kell őket hajigálni a gépből.
Keljfel Julcsi
2024-09-14 at 15:16
Engem csak a Vitnegyi ügy érdekel.
PS szerkesztőség! Azonnal kérek egy tényfeltáró riportot onnan.
Tényleg ott egy migránsotthon épül, miért ha egyet sem akarunk befogadni??
Hogy itt egyesek a vendégmunkásokat állandóan össze tévesztik a migránsokkal kicsit bosszantó.
A Helsinki csoport működését sajnos az EU itt kötelezővé tette, ezen lehet sírni , de idő pocsékolás. Mindenki tudja, hogy gazdaságilag teljesen függő szituációban vagyunk. Ezeket az NGO kat el kell itt tűrni. Azzal is kell számolni, hogy minden esetet kifognak arra használni, országunknak ártani tudni.
Naprózsa
2024-09-14 at 14:38
Kedves Polizza!
Remekül összeszedett szöveg. Pontosan ezt kell csinálni, visszaperelni, és a bíróságokat és a Helsinkiseket kártérítésért viszontperelni.
Tények
2024-09-14 at 14:36
micsoda mocskos geciláda táraság?!
nyilvánosan akasztanám őket, aztán elégetni ott ahol az elhullott szarvasmarhákat.
Mivel ezek nem emberek, hanem állatok. Az is az alattomos-kártékony fajtából, amit Magyarországon állandóan írtani és eltaposni kell.
Egy sátánfajzat társaság akiket az elmebeteg nácibarát (pesten segített a zsidókat összeírni) geciláda metszettfarkú soros fosos támogat.
polizza
2024-09-14 at 14:26
,,A menedékkérő anyát és négy gyermekét 17 hónapon át tartották jogellenesen fogva”
,,A menekültügyi hatóság viszont – bár a menedékkérelmezés miatt engedte a belépést a tranzitzónába – megtagadta a menedékkérelmük vizsgálatát”
1- a tranzitzónába beléphettek -mondjuk beengedték őket- hiszen előre a magyar hatóságok nem tudhatták, hogy milyen indokkal fogják majd kérni azt a menedékjogot.
2- hát olyan indokkal/körülményekkel kérték, ami nem jogosít menedékre.
3- kiutasították őket, úgy tűnik többszörösen. Tehát fellebbeztek valószínűleg.
4- ezen idő alatt – 17 hónap – mint úgy tudom mindenkit, Magyarország költségén – szállás, étel, ital, még eü-betét, meg eldobható pelenka, meg orvosi ellátás és gyógyszerek – eltartottuk őket a tranzitzónában. Ahonnan egyébként akár azonnal visszamehettek volna Szerbiába. Abban az irányban szabad mozgási lehetőség volt.
Most azt mondja a pártállásáról jól ismert bíróság, hogy jár nekik kártérítés. Szerintem nem, de ha azon mindenható bíróság szerint…………
OK. Tehát jár nekik. Nekünk viszont meg jár a 17 hó alatt velük kapcsolatban a tranzitzónában felmerülő összes költség, amivel az országunk költségvetését terhelték. Az eljárások költsége, a tolmácsok/fordítók óradíja, a fent felsorolt eltartási költségek…. Úgy érzem a végeredmény az, hogy ők tartoznak nekünk.
És a végén hogyan jutottak Ausztriába? Nem véletlenül Nekünk kellett oda buszoztatnunk/vonatoztatnunk őket?
Igencsak érdekes, hogy ha bárki normál europid ember ilyen módszerekkel, mint ez a messziről beözönlő tömeg próbálna másokat olyan költségek viselésére kényszeríteni, amihez azoknak az ég világon semmi közük, tuti, hogy messzire küldené ugyanez a bíróság. Vagyis részrehajló lehet alaposan.
Vannak akiknek csak kötelezettségeik vannak – európaiak – és vannak akiknek csak jogaik.
Egyébként pl. ki fizeti meg nekünk az országunk területén illegálisan tartózkodó ki tudja kicsodák embercsempész hibájából bekövetkező balesete miatti költségeinket?
Mentők kivonulás, tűzoltóság, mentők beszállítás, kórházi ellátások – esetleg méregdrága műtétekkel – rehabilitáció…….. és utána következik csak az eljárás és kiutasítás, sikeresen, vagy nem, de val.leg a mi költségünkre.
MP annyira törődik az eü költségekkel, az orvos-ápoló helyzettel…… mégis gyakorlatilag a bevándorlás mellett áll, ha a néppárti véleményt osztja, szavazza meg. Álljon neki inkább kiszámolni, hogy a magyar betegellátásban mennyi költség megy el a fenti dolgokra kényszerből/humanitárius okokból. ( akkor még nem említettem az esetlegesen hatósági személyekben okozott kárt, hatósági eszközökben okozott károkat pl.)
És ha kiszámolta az összeget, elkezdheti kifejezni várólisták idejének csökkentésében pl.
Meg hogy mennyi ilyen-olyan szükséges drága műszert lehetne abból az összegből vásárolni a saját egészségügyi ellátásunk számára. Azaz a magunk pénzéből, magunknak!
Mert amennyit tudunk költeni mások – országok, népcsoportok – segélyezésére, azt odaadjuk. Na de ez mind azon felül van, kierőszakolva elvéve.
Ja, egyébként hogy jött ki ez a kártérítési összeg? Ennyit kaptak volna Ausztriában, az azon jellegű összegen felül, amit nálunk tárgyi eltartásként megkaptak? Ennyit kaptak volna, munka nélküli a mások munkájának gyümölcsén élősködve? Vagy hogyan? Mi indokolja vajon? Tudja valaki?
És mennyi volt a ,,közbenjárók” sikerdíja? Ki kapott abból a sikerdíjból?
huda
2024-09-14 at 14:23
t2024-09-14 at 14:08
“A törvényeket mindenkinek be kell tartani…”
Milyen törvényeket ,kik hozták meg ezeket a törvényeket az európai lakosság hozta létre vagy szavazta meg ezeket a törvényeket? egy aberrált pénzelites liberális diktatúra hozott egy törvényt bazd meg !
Naprózsa
2024-09-14 at 14:13
Ugyan már, skacok, hát nem veszitek észre, hogy milyen fejlődőképes ez a Helsinki bizottság, meg a muzulmánista társbírósága?
Korábban még láthatatlanok voltak azok a szegény pakisztániak amiket képviseltek a 23 napos nyitottkapus “fogvatartásukért” megítélt milliókat kiharcoló “áldozatok”.
Ezek legalább léteznek.
Amúgy ezek a perek azt jelzik, hogy a libsi bírók és jogászaik elképesztően tehetségtelenek, merthogy a piacról mint ügyvéd nem élnének meg.
De azt is jelzi, hogy Sorosék a kicsit, kis pénzt is megbecsülik, pedig az embercsempész maffiájuk hatalmas pénzeket szakít ettől függetlenül is a csempészek által leadott sarzsiból…
Yyy
2024-09-14 at 14:13
Hazaáruló bitangok. Rothaggyanak el.
Georg
2024-09-14 at 14:13
Inkább arról írjon a PS, hogy miért épít menekülttábort a Fidesz kormány Vitnyéden? Mi a f*sz értelme volt ellentartani az EU-nak migránsügyben, fizetni a milliárdos büntetéseket, ha a végeredmény mégis az, hogy beengedik a “migránsokat” (természetesen a már eddig is tömegével beengedett pakisztáni, filippínó stb.vendégmunkásokon túl)???
t
2024-09-14 at 14:08
“A törvényeket mindenkinek be kell tartani…”
oshon
2024-09-14 at 13:45
Na ilyet a roman helsziki bizotsagtol nem lehetett hallani es nem is lehet … azok dongolik a foldbe az artalmasokat … kovetkezo masodpercben !
Sziraki Péter
2024-09-14 at 13:41
A HELSIKI BIZOTTSÁGOT SOROSÉK finanszírozzák és nem is tagadják! Az ítélet a Bíróság hozta, melyre a SOROS szervezetek befolyást gyakorolnak!
khm
2024-09-14 at 13:35
Terrorszervezetnek KELL nyilvánítani!
Vezetőit rabszíjra!
külföldi ügynökök
2024-09-14 at 13:33
Megy az üres duma meg a pantomim, szuverenitásvédelmi hivatal meg kiskutya faxa, de az ilyen és hasonló szervezetek minden gond nélkül tevékenykednek. Szuverenitásvédelmet akartok? Külföldi ügynöknek minősíteni és ki velük az országból. Na ez szuverenitásvédelem lenne, a többi csak kormánynépszerűsítő propaganda. Egyre kevésbé dőlünk be neki.
dhjdh
2024-09-14 at 13:27
A Helsinki bizottsag menjen vissza Helsinkibe, es ott okoskodjon, a tagjait pedig legyenek szivesek az illetesekek persona non grata-va nyilvanitani.
nemzeti patrióta kormány...az
2024-09-14 at 13:22
….a helszinky bizottság az a kormány felettese…könyörgöm….csak a kommunikáció ellentétes vele de a cselekedet a finanszirozás az olyan biztos minde nemzetpusztitó cselekményükhöz, mint a halál….jó sokáig tartott a parasztnak hogy itt semmiféle jobb meg baloldal nincsen a globalista zsidóságot kiszolgáló bábhatalom van …és nem kérdezi a zsidó milyen milyen mimikrivel kamuflázzsal éred el..ha hitlerjugend ss mein führer a pártod neve azt se érdekli a zsidót ha a 90%-ot leadod neki…. bogár nap mint nap elmondta szó szerint így
púpos pityu
2024-09-14 at 13:17
Miért nem küldték vissza őket Szerbiába?? Ez a példa is mutatja, egy migránst se szabad ide beengedni.
vérgőz
2024-09-14 at 13:17
nagyon egyszerű a képlet: mivel nálunk amúgy sincs jogállam, így nem kell kifizetni semmit.
a Hellstinki bizottságot meg ki kell tiltani.
én a pásztorok királya
2024-09-14 at 13:03
Tessék már kihajítani Magyarországról ezt a tetű jiddis Magyar Helsinki Bizottságot! Rengeteg kárt okoztak nekünk MAGYAROKNAK (a saját hazánkban) az elmúlt +24 évben. A kurva anyjukat!
Királytigris
2024-09-14 at 12:59
Remélem ez sem lesz kifizetve…!!!
Mert ha igen, akkor hülye lúzerek vagyunk, akiket minden hülyeséggel lelehet húzni.