
A szerdai, brüsszeli tárgyalás egyik legfontosabb hozadéka, hogy “egyértelművé tettük az Európai Bizottság számára”, a magyar kormány ezután is kész a tárgyalások folytatására mind politikai, mind technikai szinten – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Hír TV Napi aktuális című műsorában csütörtök este.
A miniszter jelezte: a magyar kormány konkrét javaslatot tett arra, hogy a tárgyalásokat milyen struktúrában, tematikában folytassák, hogy azok az eddigieknél gyorsabban eredményre vezessenek. Hozzátette: meglátása szerint felvetéseik kedvező fogadtatásra találtak. Azt is mondta: azért vesznek részt a további tárgyalásokban, noha minden korábbi feltételnek eleget tettek az uniós források utalásához, mert az Európai Unió soha nem látott geopolitikai és gazdasági kihívások előtt áll, és ebben a helyzetben kiemelten fontosnak tartják azt az üzenetet küldeni mind a tagállamoknak, mind a globális közösségnek, hogy az Európai Unió egységes.
Azért veszünk részt egyáltalán ebben az eljárásban konstruktívan és a lojális együttműködés szellemében, mert ezt az üzenetet kívánjuk küldeni, és hasonló visszajelzést várunk az európai intézményektől és a tagállamoktól
– fogalmazott. Arra, hogy egyesek a vétójog eltörlésével szeretnék erősíteni az unió egységét, úgy reagált: ezt hibás lépésnek tartaná, szerinte inkább az egyhangúságot nem előíró esetekben is konszenzusos vagy a közeli döntésekre kellene törekednie a tagállamoknak. Bóka János kijelentette azt is: Magyarország 2024 második felében az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját be fogja tölteni; ez teljesen egyértelmű mind Magyarország, mind a többi tagállam, mind a Tanács számára.
Mi így készülünk, és mindenki más is így készül
– fűzte hozzá. Megoldandó feladatként beszélt az összeférhetetlenség, a pénzügyi érdekeltség és a vagyonnyilatkozatok kérdésének szabályozásáról, mert e tekintetben az európai intézmények egymástól lényegesen különböző szabályozással rendelkeznek, és egyik szabályozás sem éri el a tagállamokban szokásos részletességet és transzparenciát, amit egyébként az európai intézmények a tagállamokon számon is kérnek. Kitért arra: az elnökséget előkészítő munka már megkezdődött. Elmondta: a munkát úgynevezett triókban, három, az elnökségben egymást követő tagállam együttműködésével végzik. A magyar elnökséget is előkészítő trióban az első tagállam Spanyolország, a második Belgium. A Magyarországgal záruló trió után újabb trió kezdődik, amelynek első tagja Lengyelország. A trió program határozza meg azokat az általános kereteket, amelyek között a trióelnökség tagjai együttműködnek. Ebben a programban magyar kezdeményezésre szerepel a demográfiai kihívások vizsgálata. Hozzátette: a magyar elnökség prioritásainak meghatározása még folyamatban van, ahhoz konzultálniuk kell valamennyi tagállammal.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Daniel Irungu
DörrögZuldán
2023-09-08 at 20:58
Tárgyaljunk, bár pénz így se, úgy se lesz a 2024-es választásokig. Már rég elköltötték az ukránokra.
George58
2023-09-08 at 17:21
A megoldás egyszerű: Ha nem fizetik ki a nekünk járó pénzt, akkor nem kell fizetnünk a közös hitelt! Majd rögtön abba hagyják ezt a megalázó pitizetést!
Alcapi
2023-09-08 at 11:38
És had kérdezzem meg kellő tisztelettel, hogy ugyan miről is tudnánk még velük tárgyalgatni? Több mint két éve tárgyalgatunk a nekünk jogosan járó pénzeink megszerzése érdekében (ami eleve szégyen és megalázó), több fontos álláspontunkat is feladva, de mindig újabb és újabb feltételeket szabnak! Meddig akarunk még hátrálni? Meddig fogjuk még megaláztatni magunkat?
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-09-08 at 11:07
@varga eszter2023-09-08 at 09:5
Nagyon boldog lennék, ha ellent tudnék mondani. Nem tudok.
varga eszter
2023-09-08 at 09:57
csakafidesz2023-09-08 at 08:08
ha EU, hát Csurka:
“Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el!
Ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz mint a szovjet uralom, mert ez a “demokrácia” köntösében jelenik meg. A magyarságot az elnyelés veszélye fenyegeti!
A nyakunkon élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös, a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy Uniós sírhant alá”.
csakafidesz
2023-09-08 at 08:08
Tárgyalni ezekkel? Már többször a szemünkbe hazudtak.
Ki kell lépni az Európai Unióból. Lehet, hogy nem feltétlenül előnyös, de ne legyünk már ott ahol hülyének néznek és az orrunknál fogva vezetnek.
K
2023-09-08 at 06:44
A nemzetközi liberális elit aberrált beteg, és az aberráció értelmi fogyatékosságot okoz.
A nemzetközi liberális elit aberrált értelmi fogyatékosságát mutatja az a tény, hogy a “szankciókkal” lábon lőtték magukat, és egyszerű dolgokat képtelenek belátni.
A magyar politika és a külpolitika eddig szuper volt, de a jövőben is figyelni kell ezeket a liberális hibákat a kül- és belpolitika terén és azonnal mindent meg kell tenni hogy ezeket hasznunkra fordítsuk.
t
2023-09-08 at 06:24
Legyél a barátom!
Mondja a kis egér az elefántnak.