A magyar közjogi rendszer a baloldalnak kedvez inkább, arról nem mi tehetünk, hogy ebben is sikertelenek

Nem tudom, szeretem-e a magyar közjogi berendezkedést, de a jelenlegit már belaktuk valahogy. Készségesen elismerem, hogy talán túl stabil, hiszen két miniszterelnök-bukást túléltek a baloldali kormányok, sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc nagyon látványos bukását sem követte előrehozott választás.

Gyurcsány Ferenc ráadásul többször is megbukott politikailag, 2006-ban legalább kétszer, aztán a népszavazás után, majd amikor Brüsszelből leváltották. Egyszer sem jött előrehozott választás, Gordonka elmuzsikált még egy évig, hogy igazán a csőd szélén adhassák át az országot a jobboldalnak. Ha innen nézem, tényleg nagyon gáz, hogy egy nem kétharmados többséggel rendelkező kormány ilyesmiket túlél. Ugyanis soha egyszer sem volt egyetlen, nemhogy egy tucat olyan balos képviselő, aki vállalta volna a lepattanást a Feriről. A jellemet, a politikai bátorságot a baloldalnak hazulról kellene hoznia, nem a közjogi rendszertől kellene várnia.

Cserébe pedig a kétharmados többség még sokkal mozdíthatatlanabb. Arról igazán nem tehetünk közjogilag, hogy a magyar választási rendszerben az ötven százalék körüli támogatás általában kétharmadot ér. A fránya választók ugyebár, akik valahogy kiszerettek a baloldalból.

Mindez attól a hevülettől kezdve érdekes, amellyel a baloldal Vonától Feriig elkezdett közvetlen elnökválasztást követelni. Kétségtelenül elismerem, hogy látszólag eddig a jobboldalnak nem volt szerencséje a köztársasági elnökeivel. De ez csak a látszat. Mádl Ferenc és Áder János tökéletesen látták el a feladatukat, már ha az ember tudja azt, hogy mi is volt az. De nem tudja. Az átlagpolgárnak fogalma sincs arról, hogy miért tartunk még egy palotát és adminisztrációt. A köztársasági elnöki méltóság létezése mögötti hatalomelméleti, jogelméleti gondolatok irányába meg végképp érdektelen. Voltak ugyan olyan helyzetek, amikor az aktuális köztársasági elnök képviselhette volna a nemzet egységét, de nem tette. Csakhogy akkor először Göncz Árpád volt az elnök, aki tíz évig teljesen nyíltan képviselte a balliberális oldal érdekeit, szembeköpve a saját állítólagos múltját és a nemzet egységét.

Például meg sem próbált úgy tenni, hogy az ex-pufajkás (ez helyből az ex-SS vagy az ex-SA tagsággal vagy a koncentrációs táborok őrségében való részvétellel egyenértékű embertelenségi szempontból) Horn Gyula miniszterelnöki megválasztása egy 33 százalékos listás eredménnyel rendelkező ex-kommunista párt támogatásával nem igazán fejezi ki a nemzet egységét 1994-ben. Az a későbbi körülmény sem menti fel őt, hogy kiderült, a szocialisták sokkal alkalmatlanabb és szörnyűbb miniszterelnököket is képesek kitermelni Medgyessy és Gyurcsány személyében. Medgyessyről ugyebár kiderült, hogy ügynök volt, isten tudja, kinek az ügynöke, formailag valamelyik magyar hálózaté, amely a kommunista diktatúrán belül működött, összenőve a nagy Szovjetunió vonatkozó szolgálataival. Ideális pedigré egy magyar miniszterelnök számára, de egy lemondást nem ért meg. Akkor is el tudtam volna viselni, hogy Mádl Ferenc kimondja, hogy ez egy erkölcsileg vállalhatatlan együttállás, ha jogilag nem is támadható, de egy jogászprofesszortól ez talán nem volt elvárható. Mindenesetre az ő jószándékát nem vonom kétségbe, míg Sólyom Lászlóét 2006-ban igen.

Gyurcsány Ferenc ugyanis 2006-ban nemes egyszerűséggel lebukott. Nagyon sok milliárdos tételben hazudott a költségvetés állapotáról és az őszödi beszéd után már nem volt kétség a motivációiról és céljairól, simán meghackelte a demokráciát, 2006 után minden egyéb balhétól függetlenül nem lehetett volna erkölcsi lehetősége miniszterelnöknek maradni. Soha nem vesszük tudomásul ennek a demokratikus fiaskónak a nagyságát és távlati hatásait. Jelen esetben azt, hogy minek van köztársasági elnök, ha egy ennyire nyilvánvaló esetben sem vállal akár személyes kockázatot is és nem hajlandó együttműködni a továbbiakban egy ilyen figurával. Míg Horn nagyjából tisztességes választásokon nyert, Medgyessyt pedig csak gyanítható “trükkök százaival” juttatták hatalomra a balliberálisok egy egyébként is kiélezett választáson. Gyurcsány viszont nyilvánvalóan maga személyesen lépett ki minden erkölcsi keretből, nem maradt olyan érv, az MSZP-SZDSZ képviselők és támogatóik nyers hatalmi érdekein kívül, amiért miniszterelnök maradhatott. Gyurcsány minden módon megbukott a nemzet előtt is és Sólyom László elszalasztva élete lehetőségét végül is hozzájárult a hatalmon tartásához. Ha a köztársasági elnök nyilvánosan erkölcsileg alkalmatlannak minősíti Gyurcsányt, teljesen más irányba fordulhatott volna a magyar politikai élet. Nem biztos, hogy bánjuk így utólag négy kétharmad után ezt, de ne essünk a liberálisok hibájába, ne relativizáljunk múltbéli erkölcsi döntéseket, későbbi információk birtokában.

A köztársasági elnökök tehát baloldali kormányokat stabilizáltak a döntéseikkel, pontosabban a döntéseik elmaradásával. Ennek oka lehet persze részben az is, hogy az elnök gyenge, jogi értelemben nincs hatalma. Abban azonban biztosak lehetnénk, hogy ha virtigli liberális köztársasági elnök lenne, aki annyira beágyazott a baloldalba, mint Áder vagy Novák, az bizonyosan minden reggel azzal kelne, hogy megpróbál minden eszközzel és persze morális magaslatról betartani egy jobboldali kormánynak.

A köztársasági elnök választás módjának közvetlenre változtatása destabilizálná a magyar belpolitikát, ismerve magunkat (a távolabbi jövőben) az elnökök rögtön aktívabbak lennének és további karrierépítési lehetőségnek is tekintenék ezt a posztot. Az ellenzék véleménye szerint a jobboldal eleve diszkreditált, tehát nem is jelölhet olyan embert, akit ők elfogadnak, a baloldal pedig, eddigi elnökjelöltjeit tekintve képtelen olyan embert találni és jelölni, aki komolyan vehető a körúton kívül. Arról nem is beszélve, hogy egy újabb kampány mennyire hiszterizálná tovább a magyar közéletet.

Tehát az ellenzék aktuálpolitikai okból követel alaptörvény változtatást, ráadásul úgy, hogy csak komolytalan jelöltjei vannak egy közvetlen választásra. Ezzel semmilyen formában nem lép ki az eddigi sémái közül, meg sem próbálja a felelős politikai erő látszatát kelteni, csak kampányol, mint mindig.

(Nyitókép: AFP)