Pesti Srácok

A Magyar Református Szeretetszolgálat elindította első, 15 milliós segélyszállítmányát Törökországba

A Magyar Református Szeretetszolgálat elindította első, 15 milliós segélyszállítmányát Törökországba

Szerdán elindította első, mintegy 15 millió forint értékű humanitárius segélyszállítmányát Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat a nincstelenné vált túlélők megsegítésére. A segélyszervezet az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből álló kutató-mentő csoportja megkezdte mentési szolgálatát a szír határhoz közeli Mardin városában, ami szinte teljes egészében összeomlott a földrengésben. A hét fős csapat munkáját három keresőkutya is segíti a helyszínen, akik mind rendelkeznek nemzetközi minősítéssel - írták.

Mint felidézték, az elmúlt 80 év legnagyobb természeti katasztrófája sújtotta Törökországot és Szíriát, amelynek a hivatalos adatok szerint már több, mint 11 ezer halálos áldozata van. A 7,8-as erősségű földrengés Törökország déli és középső részét, valamint Szíria észak-nyugati területeit rázta meg, melyeket számos utórengés követett, valamint komoly veszélyt jelent a túlélési esélyekben a fagypont körüli hőmérséklet is. A szerdán útnak indított humanitárius gyorssegélyről közölték, hogy mintegy négy tonna tartós élelmiszerrel és higiénés felszereléssel az átmeneti szálláshelyeken meghúzódó túlélők ellátását támogatja az egyházi karitatív szervezet: az adomány csütörtök délelőtt megérkezik Adanába, ahol azonnal kiosztják a nincstelenné vált túlélők számára.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsoportjának szolgálatához bárki hozzájárulhat támogatásával. A karitatív szervezet országos adománygyűjtést hirdetett, a befolyt összegből a további humanitárius segélyszállítmányok biztosítása válik lehetővé a nincstelenné és otthontalanná vált túlélők számára. Az adománygyűjtéshez bárki csatlakozhat online az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámán keresztül (közlemény: "Adomány- Földrengés"), valamint a 1358-as adományvonal hívásával 500 forinttal lehet támogatni az MRSZ Kutató-Mentőcsoportjának szolgálatát.

A földrengés helyszínén vannak továbbá az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és az Életjel Mentőcsoport munkatársai, illetve a Katolikus Karitász felkérésére és támogatásával a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet szakemberei. A hét magyar mentőcsapat összlétszáma immár 156 fő, a munkájukat 28 kutya segíti.

PestiSracok facebook image

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?