Pesti Srácok

A Magyar Úszó Szövetség külön vizsgálóbizottságot állít fel Szilágyi Liliána ügyében

A Magyar Úszó Szövetség külön vizsgálóbizottságot állít fel Szilágyi Liliána ügyében

A Magyar Úszó Szövetségnél (MÚSZ) külön vizsgálóbizottság – és nem a szervezet fegyelmi bizottsága – vizsgálja ki Szilágyi Zoltán edzői tevékenységét lánya, Szilágyi Liliána múlt szerdán közzétett nyilatkozata után.

A MÚSZ szerdán közölte, hogy az elnökség elfogadta Wladár Sándor elnök indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálására. Wladár kijelentette: a Szilágyi Zoltánnal kapcsolatos vádak súlya kívánta meg két tekintélyes büntetőjogász bevonását. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: a szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem. A bizottság – amelynek elnöke Papp Gábor ügyvéd, tagjai pedig Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, valamint Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus – már meg is tartotta alakuló ülését, és hamarosan a meghallgatások is elkezdődnek.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána egy héttel ezelőtt közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta "testileg, lelkileg, szexuálisan". Szilágyi Zoltán egy nappal később reagált lánya vádjaira, és jelezte, hogy büntetőeljárást indít a kijelentések miatt, egyúttal arra kérte lányát, hogy a jövőben ne használja a Szilágyi családnevet.

Forrás: MTI; Fotó: musz.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.