A tegnapi maratoni kormányülés után ma Kormányinfót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tájékoztatón szó volt arról, hogy a közintézményekben 25 százalékkal csökkentik a gázfogyasztást, továbbá az Európai Unióval kapcsolatos tárgyalásokról is beszélt, amelyek jelenleg is zajlanak és jól haladnak. Gulyás Gergely tájékoztatást adott arról is, hogy a tűzifa is ársapkás lesz, a fűtési szezon elejéig pedig tíz köbméter fát biztosít a kormány. Ezenkívül pedig egy új, kedvező állampapírt is kibocsátanak, valamint állami cementgyárunk is lesz.
A gazdasági és energetikai helyzetet értékelte a kormány a tegnapi, maratoni ülésén. A kabinet álláspontja szerint a szankciós politika nem érte el a hozzá fűzött reményeket, Oroszország pedig jelentős extraprofitra tett szert. Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a gáznál ellátási problémák jelentkeznek, amik ugyan hazánkat nem érintik, de ennek hatására tíz-tizenötszörösére nőtt a gáz ára, ami viszont jelentős kihívás elé állítja az európai országokat. A kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a kormány a takarékoskodást e tekintetben is magán kezdi, vagyis csökkenti a gázfogyasztás mértékét. A döntés értelmében 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést hajtanak végre az állami és gazdasági társaságoknál, kivéve a kórházakat és szociális intézményeket. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy az intézkedések hatására a közintézményekben a minimális hőmérséklet 18 fok lehet, ugyanakkor a kabinet nem támogatja az otthoni munkavégzést a közszférában.
Elérhető tűzifa
A miniszter bejelentette azt is, hogy hatósági árasak lesznek a fatermékek, és a tüzépek mellett az erdőgazdaságokban is lehet majd venni tűzifát. A tájékoztatása szerint jelenleg is zajlik az átvételi helyek kijelölése, ahol tíz köbméterig biztosít majd a kormány tűzifát a fűtési szezon elejéig. Emellett szénprogramot is hirdetett a kabinet, amelynek keretében 50 ezer tonnáról akár 280 ezer tonnára emelhető a kitermelés. A fentebbieken túl pedig Gulyás szerint munkahelyvédelmi programra szükség is szükség van a vállalkozásoknál, valamint az energiaintenzív iparágakban támogatási programot dolgoz ki a kormány.
Európai ügyek
Gulyás Gergely az uniós pénzek ügyéről nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy egész nyáron folytak a tárgyalások és a felek egyetértenek abban, hogy az uniós pénzek hatékony elköltése mindenkinek az érdeke.
Ebben meg tudunk állapodni
– fogalmazott a miniszter. Gulyás kiemelte, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter jelenleg is uniós vezetőkkel tárgyalnak ebben az ügyben.
Új állampapírok
A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról is, hogy a kormány megítélése szerint új állampapír-stratégiára van szükség. Ennek jegyében egyes állampapírok hozamát megemelik és új állampapírt is kibocsátanak. Gulyás Gergely részletekbe nem bocsátkozott, de annyit elárult, hogy az induló kamat eléri majd a 11 százalékot és az új állampapír szeptemberben jelenik majd meg a piacon.
Aki magasabb összegű számlát fizetett, visszakapja a pénzét
A miniszter elmondta, hogy az augusztusi földgázszámlák kapcsán tapasztalt anomáliákat az MVM tekintetében a kormány nem tartja elfogadhatónak, ezért arra utasították a cég vezetését, hogy a jövőben sokkal átláthatóbban történjen a lakosság irányába a számlázás. Azok pedig, akik a diktálásra vonatkozó új szabályok miatt magasabb összegű számlát voltak kénytelenek fizetni, biztosította, hogy vissza fogják kapni a nekik járó összeget. Gulyás Gergely a fentieken túl azonban leszögezte azt is, hogy az alapszolgáltatást mindenhol biztosítani fogják. Első körben az önkormányzatoktól vár el felelős gazdálkodást a kormány, de végső soron a kabinet valamennyi esetben gondoskodni fog a szükséges infrastruktúra fenntartásáról.
A PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy az egyházi kórházak és egészségügyi intézmények is meg fogják kapni a nekik járó rezsikompenzációt. Az energetikai pályázatokat illetően pedig arról érdeklődtünk, hogy a jövőben fogja-e a kormány bővíteni azok körét, akik nyílászárócserére, szigetelésre vagy napelemre pályázhatnak, illeve fog-e erre több forrást biztosítani a kormány. Gulyás Gergely elmondta, hogy jelenleg havi 150 ezer forinttal támogatják a háztartásokat a kormány az átlagfogyasztásig – egyelőre ezt tudják nyújtani.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS