Pesti Srácok

A megbízóik már nyilvánosan üzennek a baloldalnak

A megbízóik már nyilvánosan üzennek a baloldalnak

Kissé meglepődhet az ember, ha tüzetesebben megszemléli a balos sajtó mindennapjait. Mert engem tüzes villámcsapásként ért a hír, hogy érdemesnek tartja például a Telex arra a dollárbaloldal botrányát, hogy beszámoljon róla. Az ember nem lehet eléggé figyelmetlen. Csak úgy böngészgettem a reggeli sajtószemlét, erre figyelmes lettem rá, hogy a nevem van egy főcímben, meg valami kifejtés, hogy még ennek ellenére sem magyarázható a baloldal finanszírozási botránya.

Persze ők jóval finomabban fogalmaztak és nem voltak restek leírni, hogy minden bizonnyal – minden bizonnyal, értik – minden a lehető legtisztességesebben zajlott, ezért nem is értik, mi értelme most bujkálni Korányiéknak, nem elmondani a frankót és hasonlók. És lehetnek ezek bármennyire is körmönfont megfogalmazások, ennek üzenetértéke van. Üzenetértéke a megbízóktól: baromira nem vagyunk veletek elégedettek.

Nyilván nem feltételezheti senki sem, hogy a Telex csak úgy gondolja magát és leír valamit, ami ne felelne meg a közös megbízók érdekeinek. Ez nem így működik. Egy akolból dolgoznak a balos médiumok és a pártok is. Egy helyről érkezik a pénz, a megbízás, az értesítések, az elvárások. Pontosan ezért van üzenetértéke. Mert ez egy fórum, amin átadják a megértésre szánt információt: nagyon nem gazdálkodtok jól. Ezeknek a köröknek ugyan 3 milliárd forint nem egy nagy tétel – nem kevés nekik sem, de azért úgy vannak vele, hogy tudják nélkülözni, főleg, ha ésszel költik el -, de eredményorientáltak. És azt látják, hogy több mint egy évtizede tehetnek bármit, semmi valódi eredmény sincs. Felépíthetnek egy mozgalmat a baloldalon ódákat érdemlő, úgynevezett válságkezelő miniszterelnökről, aki persze bizonyosan nem fog össze Gyurcsánnyal, elindíthatják rögvest kétszámjegyű támogatottsággal, ez sem használ.

Elérheti Európát egy minden eddiginél fenyegetőbb, eddig még nem látott migránshullám, az sem használ. Összeállhat mindenki, mindenkivel, megszelídíthetik, szedálhatják a Jobbikot, a balosok lábtörlőjévé tehetik, még ez sem elég. Jöhet egy világjárvány, amihez talán hasonlót sem látott a világ, az is besül ilyen értelemben. Kitörhet háború a közvetlen szomszédságban, nyomathatják a legkeményebb CIA-propagandát, az se az igazi.

PestiSracok facebook image

Sőt, mindezek eredménye hozza meg a jobboldal minden eddiginél döbbenetesebb, már-már nyomasztó – persze nem, értsük egymást – választási győzelmét. Hát csodáljuk, ha elégedetlenek a megbízók? Ha azt mondják, hogy srácok, olyan, mintha egy feneketlen kútba öntenénk a pénzt, sehol, semmilyen eredményt nem tapasztalunk? Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyenkor érkezik valami ukáz. Akár selyemzsinór formájában, a számukra baráti sajtótól.

Azt egyszer még tanítani fogják, ahogy Márki-Zay Péter heróból zero lett. Az angol szleng arra használja ezt a kifejezést, amikor valaki egy bizonyos ponton nagyon népszerű, de eljön az az idő, hogy egyszerre már senki sem érti, hogyan lehetett ez az alak mindent lebíróan kedvelt, hiszen itt és most valami förmedvény, amit elő bír állítani. Gondoljanak csak bele: tavaly ilyenkor még számos jobbos is megriadt attól, hogy a baloldal Márki-Zay Péterrel veszi fel a küzdelmet. Mert mi lesz, ha megszólítja a csalódott jobbosokat? Rá már nem elég a gyurcsányozás! Márki-Zay-ra teljesen új tervet kell kitalálni! Ajaj, extra szükséges, más, mint a sorosozás! Végre sikerorientáció kell, semmi más! Számosan kétségbeesetteké váltak és minden addigi eredményt megkérdőjeleztek. Aztán érkezett a mindenki számára kijózanító pofon áprilisban.

Teljes megalapozottsággal hiszem, hogy Gyurcsányon kívül – aki amúgy a baloldal legerősebb pártját vezeti – nem volt még olyan sikertelen politikus a baloldalon, mint Márki-Zay Péter. Mi több, nem volt még olyan, aki annyi kárt okozott volna a sajátjai számára, mint Márki-Zay. A csávó politikai értelemben teljesen megszűnt létezni, egy nímandá vált, nulla, ahogy azt az előbb is mondtam. Már-már látványosan próbálják leszedni magukról a sajátjai is. De ő azért mindig szolgáltat valami megfelelő infót, amivel egy újabb gyomrost vihet be a sajátjainak.

Hiába, a dolog egyértelmű: a megbízók másfajta politikát követelnek és ennek egyre hangsúlyosabban nyomatékot is fognak adni. Másfajtát, mármint úgy, hogy sikereset. Mondjuk olyat, amivel reményeik szerint le lehetne váltani a nemzeti kormányt Magyarországon. És erre ugyan, hála a jó égnek, nemigen mutatkozik esély, de nekünk mindig jó, ha ezek torzsalkodnak. Lehetőleg minél hangosabban és látványosabban.

Vezető kép: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.