Egészen más fénytörésbe helyezte az első nyolcaddöntő a mi válogatottunk Svájc elleni vereségét az Eb-n. Elképesztően masszívan védekező csapat ez gyors és veszélyes támadásokkal. Az, hogy mi egy eltaktikázott félidő után játékban és eredményességben is pariban voltunk velük a második félidőben, több ízben felfeszítve a védelmi reteszüket, és eséllyel meccselve a döntetlenért, az egy olyan dolog, ami például az olaszoknak nem sikerült. Jól kitalált és módszeresen végrehajtott meccstervük volt a svájciaknak, amely közben nem is nagyon engedték ki a kezükből az irányítást.
A csoportmeccseik alapján nem sikerült a címvédő olaszoknak nagycsapatként mutatkozniuk; még annyira sem, mint a jó játékkal ugyancsak adós, de legalább a húzós helyzeteket is elkerülő angoloknak. A csoportból mindössze 4 ponttal továbbjutó kékek Svájc ellen sem tudtak sebességet váltani. Véleményes persze, hogy az olaszok adták át vagy a svájciak szerezték meg a meccs fölötti irányítást, de a lényegen nem változtat: Svájc birtokolta a labdát, uralta a területeket, az olaszok pedig legfeljebb a kontrákban bízhattak. Sok veszélyeztetés nem volt, a védelmek rendszerint tisztáztak, mielőtt komolyra fordulhatott volna a helyzet, de ilyenből is jóval több adódott Xhakáék előtt.
A félidő közepén Embolo a tizenhatos bal oldaláról, kellemes szögből lőhetett, a hosszú oldal felé elcsavart lövését Donnarumma ütötte ki. A másik oldalon Chiesa próbált válaszolni, eredménytelenül, majd újabb svájci lehetőségek következtek. Rodríguez fenyegetően csapódó magas lövése kevéssel kapu fölé szállt, majd pár perccel később egy nagyon szépen megkomponált akció végén Vargas adott középre balról, Freuler pedig már várta az asszisztot, és közelről kilőtte a rövid alsót. A következő percekben az olaszok megtartották a labdát, megpróbáltak támadni, de a saját védekező harmadukba betömörülő svájciakon képtelenség volt rést nyitni. A félidő ráadásában kis híján jött a slusszpoén, de Rieder jobbról, élesen a rövid sarokra rátűzött szabadrúgását Donnarumma és a kapufa szövetsége hárította.
Az öltözőből lőtték a másodikat a svájciak, Vargas a tizenhatos sarkából tekerte csodaszépen a felső sarokba a labdát. Az olaszok a kétgólos hátrány tudatában még bénultabban, hatástalanul kóboroltak a pályán, már a komoly önbizalomvesztés jelei is mutatkoztak rajtuk. Váratlan esemény hozta őket vissza az életbe: egy veszélytelen olasz beadásba Schär fejelt bele nagyon sután úgy, hogy nem is volt ott olasz csatár, aki zavarta volna. A fejes után Sommer kapus (és feltehetően egész Svájc) sóbálvánnyá változva nézte a rosszul ívelődő labdát, amely a kapufáról pattant ki – a svájciaknak nemcsak játéktudásuk, de szerencséjük is van. A fura helyzet felrázta az olaszokat, próbáltak lendületet venni, de ez néhány perc alatt ki is fulladt. Pár perces időszakokra tudtak csak felfejlődni, egyébként visszaállt a bevett menetrend. Tanulságos, hogy az ellenfél támadása esetén öt svájci védő sorakozott föl vonalban, és mindig akadt segítsége annak, akivel szemben egy az egyben próbált cselezni egy csatár, ám az áthatolhatatlan tömörülés ellenére is veszélyes támadásokat tudtak vezetni és gólokat lőni.
Küzdésből jól vizsgázott az olasz válogatott, villanásaik voltak, egyszer-egyszer tudtak helyzetet teremteni, Scamacca révén még kapufáig is eljutottak, de ezen a meccsen végig csak a másodhegedűs szerepe jutott nekik – mind játékban, mind eredményességben. Az utolsó tíz percre ki is támadtak, és nyomtak a szépítésért, de nem volt meg a kellő élesség bennük. Szembetűnő volt például, hogy támadásépítésnél mennyivel pontosabban helyezkedtek a svájciak, egymást segítve.
nyolcaddöntő:
SVÁJC–OLASZORSZÁG 2:0 (1:0)
gólszerzők: Freuler (37.), Vargas (46.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS