Pesti Srácok

A Momentum gyerekeket csábít tüntetni, majd azon kesereg, hogy "bántják" őket

A Momentum gyerekeket csábít tüntetni, majd azon kesereg, hogy "bántják" őket

A képmutatás csúcsa, amit Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke ír a közösségi oldalán. A politikus visszaemlékezik arra, hogy 2006-ban ő is tüntetett és kapott is rendesen, de az érthető volt, mert az "felnőtt" tüntetés volt. Most viszont gyerekek tüntetnek – akiket ők szólítottak meg –, és a rendbontások sora után a rendőrség könnygázt vetett be, de olyan is volt, akit bevittek. Ha ebben Gelencsér valóban nem érzi a felelőségét, akkor tényleg nagy a baj.

– kezdi posztját Gelencsér Ferenc, majd azzal folytatja:

PestiSracok facebook image

Arról azonban egy szót sem ejt a Momentum elnöke, hogy ki buzdította a fiatalságot erre... Kiktől vesznek olyan kifejezéseket, amiket nem is ismernek? Kik sodorják őket bajba politikai haszonszerzés céljából? Ebben a videóban például egy kiskorú nyilatkozik arról, hogy választási autokrácia van Magyarországon, de amikor a riporter visszakérdez, hogy ez mit jelent, már nem tud válaszolni, nem akar tovább nyilatkozni. Egy másik lány pedig azzal nincs tisztában azzal, hogy pontosan mit takar a státusztörvény, milyen módosításokon esett át.

Gelencsér inkább azon picsog, hogy a gyerekeket – akiket ők visznek az utcára és használják ki naivitásukat – a rendőrök lefújják könnygázzal, mivel szó sincs békés tüntetésről, legalábbis, ami a Karmelita előtti cselekvésüket illeti. Egy másik posztjában meg amiatt akadt ki, hogy a kiskorúakat olyan nagy bajba sodorták, hogy bevittek közülük párat a Gyorskocsi utcába, de a szülőket nem tájékoztatták erről időben. Ennél nagyobb képmutatást a mai nap folyamán aligha olvashatunk.

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.