Pesti Srácok

A Momentum ma reggel is a Belügyminisztérium előtt kellemetlenkedett

A Momentum ma reggel is a Belügyminisztérium előtt kellemetlenkedett

Miután már álmukból felkeltve, vakon is szét tudják szedni a kordonokat a Karmelita kolostornál a momentumosok, új elfoglaltság után néztek és ezúttal rajzórával kezdték a napot. A helyszín a jól bevált Belügyminisztérium bejárata volt, ahova az "oktatás sírásói" feliratot írták valamint annak a 30 tanárnak a nevét, akiket már elbocsátottak, mert megtagadták a munkát.

Tóth Endre és Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselői 30 elbocsátott tanár nevét és "oktatás sírásói" feliratot fújtak a Belügyminisztérium épülete elé, ezzel tiltakozva a kormány oktatáspolitikája és a státusztörvény ellen.

A figyelemfelhívó akcióról készült videóban Tóth Endre elmondta, hogy felháborító az, hogy a kormány nem akarja érdemben emelni a pedagógusbéreket, ami nettó hazugság, de nem vártunk igazmondást az ellenzéktől. A pedagógusok béremelését ugyanis mindenki szeretné, de nem ártana hozzá, ha megkapnánk a brüsszeli pénzeket, amit többek között a Momentumnak köszönhetően nem kapott meg a kormány még mindig. Tóth ennek ellenére úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Hozzátette:

- emelte ki Lőcsei Lajos.

A Momentum képviselőit és aktivistáit a rendőrök igazoltatták.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.