Pesti Srácok

A NAV is vizsgálja Cseh Katalin ügyét

A NAV is vizsgálja Cseh Katalin ügyét

A botrány, amely a momentumos Cseh Katalin körül alakult ki, bejárta már a belföldi és külföldi sajtót, több szervezetet, és most kikötött a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), amely azt közölte, hogy jelenleg zajlik az ügyben érkezett feljelentés elbírálása. A közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi István a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult, és jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt feljelentést tett.

Tényi István a napokban feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette vádjával. Lépését úgy magyarázta: a különböző lapokban megjelent oknyomozó anyagok azt támasztják alá, hogy a Cseh Katalinékhoz kapcsolható nagyjából féltucat vállalkozásból álló céghálózat tagjai egy helyen, egy időben, ugyanazon uniós forrás elnyerésére játszhattak össze. A vállalkozások összesen közel 4,8 milliárd forint uniós pályázati pénzhez jutottak az évek során.

– fejtette ki akkor Tényi István. A feljelentés időközben a főügyészségtől átkerült a NAV-hoz, ahol most zajlik annak elbírálása. Nem az adóhatóság az egyetlen, amelynek foglalkoznia kell a botrány részleteivel; korábban bejelentés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz is. A hatóság erről korábban úgy fogalmazott: megteszik a szükséges intézkedéseket és vizsgálatot indítanak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.