
A német kormány a megújuló energiák támogatására írt ki pályázatot – marokkói mecsetek számára. Igen, Marokkóban található mecsetekről beszélünk. Az AfD (de csak az AfD) szerint természetesen ez az egész projekt nonszensz. Az ellenzéki párt szerint a német kormánynak le kellene állnia a „baloldali, ideológiavezérelt projektek” népszerűsítésével – írja a Junge Freiheit.
A szövetségi kormány szerint a több millió eurós projekt célja az energiahatékonyság megteremtése a megújuló energiák alkalmazásával a mecsetekben. A projektet a szövetségi tulajdonban lévő Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit (GIZ) nevű vállalat hajtja végre. A német kormány 8,5 millió eurót különített el erre a célra. Mint kiderült az AfD érdeklődése következtében, a marokkói vallási minisztérium a GIZ-vel együttműködve 102 mecsetet szerelt fel ezzel az új technológiával. A fő hangsúly a LED-es lámpákon volt, de egyes esetekben napenergiát hasznosító hő- és napelemes eszközöket is telepítettek.
A szövetségi kormánynak azonnal abba kell hagynia az ilyen teljesen nonszensz, baloldali, ideológiavezérelt projektek támogatásával, és a fejlődő országokban működő német vállalatok gazdasági projektjeire és befektetéseire kellene összpontosítania
– mondta Markus Frohnmaier német parlamenti képviselő, aki az AfD parlamenti képviselőcsoportjának gazdasági ügyekkel foglalkozó tagja. Nyilatkozatai szerint a Fejlesztési Minisztérium arra használja a projektet, hogy „hozzájáruljon Észak-Afrika és a Közel-Kelet stabilizálásához és fejlődéséhez”. A cél a „gazdasági és társadalmi kilátások javítása a régió lakói számára”.
A napenergiával működő mecsetek nem akadályozzák meg a fejlődő országok gyermekeit abban, hogy 60 évnyi fejlesztési segély után is még mindig szeméttelepeken játszanak
– kritizálta nem minden alap nélkül a projektet Frohnmaier.
Forrás: Junge Freiheit; Fotó: MTI/EPA/Igor Kovalenko
Lali72
2020-11-03 at 15:57
A degenerált vadbarmok!!!
Inkább a Tafel-eknél (ingyenes élelmiszer osztó helyek)kigyózó sorokban álló német nyugdijasoknak adnák a pénzt,hamár a háború után kidolgozták a belüket a szarházi generációknak akik most éppen lepusztitják karöltve a kecskebaszónépségekkel Németországot.
De mondjuk ez csak egy példa volt,szerintem Németországban lenne még több ezer betömni való lyuk.
Szines,multikulti,toleráns társadalom,ezt akarta az agybeteg,keletnémet vén kurva,hát meg lett.
DE,néhány év és Németország megszűnik létezni.
Tamás
2020-09-07 at 19:04
Muszáj lesz a mecsetet kellemessé varázsolni, hogy a hosszú hosszú tengeri útat kibírják… Köszi szépen Angelika…
csakafidesz
2020-08-31 at 12:24
Naprózsa 2020-08-30 at 22:53
LED helyett elég lenne áramot adni nekik. Azt viszont a hátsó fertályukba..
🙂
csakafidesz
2020-08-31 at 12:21
Zsike 2020-08-30 at 20:20
Leszámítva azt az apróságot, hogy a Sátán (=Allah) sötétséget borít a világra, nos a hülye Koránszöveg önmagában is egy baromság.
Isten világossága (Itt most a Teremtő és Megváltó Istenről akit a keresztények imádnak – arról van szó.) a lelkekben van.
kamcsatka
2020-08-31 at 06:43
a muszlim agyukban ettől meg sotetseg lesz. Szerintrm kuldjenek katonai kikepzojet is a mullahok mellé, nehogy butak maradjanak a mocsok sharia kovetelo muszlim kutyák.
Naprózsa
2020-08-30 at 22:53
És a béke vallásának követőinek precíz útmutatást is adnak, a ‘miként öljük meg a nem muszlimokat’ – című mélyen emberséges békés tanokban:
Korán (5:33)
“Hanem részesedése azoknak, kik háborúban állnak Allahhal és az Ő Hírnökével, s azon vannak a földön, hogy megrontók legyenek, hát hogy megölettetek, vagy keresztre feszítettnek, avagy levágattatnak kezeik és lábai egymással szemben (mindkettő), avagy kiűzettetnek a földről. Ez nékik megalázottság az evilágon, s övék a Túlvilágon a hatalmas szenvedés.”
Na ezeket a kis édeseket dajkáljuk itt szakmányban Európában…Vagy adunk nékik led-világosságot…
Királytigris
2020-08-30 at 21:22
Hülyék!
Ezen a dohányon inkább vettek volna élelmiszert és az éhezőknek szállították volna Afrikába!
odu
2020-08-30 at 20:23
A dédszülők még Rommel tábornagy vezetésével elfoglalták szinte egész Észak-Afrikát és a muszlimokról olyan véleményük volt, hogy hú-ha.Így múlik a dicsőség.
Zsike
2020-08-30 at 20:20
Allah a mecseteket látogató, az imádkozásukat rendszeresen mecsetekben megtartó emberek számára világosságot, vagyis tisztánlátást és vezetést adományoz, hiszen Ő adja a világmindenség fényét: „Allah az egek és a föld világossága. Az Ő világosságának példázata olyan, mint egy falmélyedés melyben lámpás van, a lámpás üvegben van, az üveg mintha ragyogó égitest lenne. (A lámpás) egy áldott fától, egy olajfától lobban föl, mely nem keleti és nem nyugati, s melynek olaja csaknem világít, noha még nem érte tűz. Világosság a világosságra! Allah azt vezet az Ő világosságához, akit akar! Allah példákat mutat az embereknek, és Allah minden dolgot ismer” (Korán 24: 35) Akik ebben a fényben részesülnek, szilárd és megingathatatlan hitet szereznek és így állandósul életükben az istenszolgálat, mivel az evilági dolgok nem terelik el a figyelmüket arról, ami a leglényegesebb…”
Ezek szerint Allah fénye nem mégsem elég a világossághoz!
Beteg a német társadalom, úgy tűnik, már Merkel is elvétette az irányzékot!
talizmán
2020-08-30 at 19:10
Merkel és a brüsszeli eus vezetők tudták előre a betolakodó behívott élősködő analfabéta csőcselék akik az európai modern gépekhez nem értenek más nyelvet nem beszélnek Európa felemeléshez semmi közük . Csupán vírus terjesztők , mert az Európa tud védekezni ellene , terjesztéshez idegen már vírus hordózó tömeg kellett hozzá .
Poppy
2020-08-30 at 17:48
Minek a vilagítás? Azt hittem, hogy a Korán meg és felvilágosítja az iszlám embereket.
Költsék csak a pénzüket a német adófizetők, így talán nem lesz olyan fájdalmas a végük.
Lárifári
2020-08-30 at 17:00
Lacika még nincs, de ha így folytatják…?
lacika
2020-08-30 at 15:29
Lárifári, arról lehet-e tudni, hogy vajon a német cserkészeknél van-e gender tagozat. Mert az feltétlenül kellene!
Lárifári
2020-08-30 at 15:16
Naprózsa, nem lehet csodálkozi semmin. A CDU-nak van már muszlim tagja és tagozata is. Úgy, ahogy német cserkésszövetségnek is. Ebben meg különösen érdekes, hogy a német cserkészeknél már nem kötelező sem a katolikus, sem más keresztény felekezethez tartozni, ha valaki be akar lépni. Teljesen mindegy, hogy milyen vallású, vagy vallás nélküli valaki, gond nélkül beléphet. Ennek ellenére 10 éve van külön muszlim tagozat, nulla tagsági létszámmal és várják a jelentkezőket. ?
Naprózsa
2020-08-30 at 14:54
Merkelék – úgy fest – már mind titokban áttértek az iszlámra, és a saját zakatjukat (vallási adójukat) a maradék németek adójából fizetik meg az új muzulmán gazdáiknak. Ugyanis nem a keresztény templomok kivilágítására adják, nem a tönkretett, lerombolt keresztény imaházakra, hanem a hódítók látják ettől jobban “Allah világosságát”….
Lárifári
2020-08-30 at 14:31
Bakonyi Gábor, Észak-Korea is dugig van vele, meg még sok mással, csak nem férnek hozzá a nagyok. Ne gondoljuk hogy csak a berendezkedése és a malacfejű miatt piszkálják.
Bakonyi Gábor.
2020-08-30 at 14:09
A fehér LED-ekhez szükséges foszforokhoz a ritkaföldfémeket szinte kizárólag Kínából lehet beszerezni. Tehát az akcióval nemcsak Észak-Afrikát, de Kínát is támogatják… Régebben a nyugati országok többnyire a saját iparuk termékeit ajánlották segélyként, de az, hogy kínai árut adnak, igazán önzetlen, és jól mutatja az EU iparának eljelentéktelenedését Kína mellett…
csakafidesz
2020-08-30 at 13:48
Azért kell ennyi LED, mert a Korán olyan sötétséget áraszt, hogy így is alig pislákol ott némi világosság.
khm
2020-08-30 at 12:54
Hát az nagyon fontos,hogy lássák az ima szőnyegüket.
Lárifári
2020-08-30 at 12:46
A saját úthálózatuk karbantartására meg lassan nem telik. 4-5 éve még precízen körbevágták a kátyúkat, aládolgoztak, kekátrányozták és rendes hengerelt aszfalttal szinbehozták. Most mwg belefröccsentenek lágy öntött aszfaltot, ujjnyi vastagon teljes útszélességben felszórják kőzúzalékkal és kiteszik a 30-as sebességkorlátozást a kőfelverődések miatt. Mindezt országúton, ahol egyébként 100km/h a megengedett, akár 5-10 km hosszon, akár 2 hónap időtartamra, míg az összes kőzúzalék el nem tűnik az útfelületről.
Lárifári
2020-08-30 at 12:36
És kinek, mikor a muszlimok elvándorolnak Európába?
hivő
2020-08-30 at 12:35
Ezt biztos
az a cég lobbizta ki amelyik a LED-s
lámpákat gyártja.
Ha az életkörülményeket
akarták volna javitani
okosabb ötletük is lehetett
volna..Ja,
azon nem a Német multi
keresett volna?
Orbán János
2020-08-30 at 12:32
Te melyik bolygón élsz, hogy nem hallottál, olvastál róla? “Öt év alatt kétezer templomot romboltak le Németországban” https://www.origo.hu/nagyvilag/20180401-ot-ev-alatt-ketezer-templomot-romboltak-le-nemetorszagba.html