Pesti Srácok

A németek már törvénybe is foglalták, hogy csak a munkaerőhiány miatt van szükség a migrációra

A németek már törvénybe is foglalták, hogy csak a munkaerőhiány miatt van szükség a migrációra

Elfogadta pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormányának egyik legnagyobb szabású vállalkozásaként kidolgozott bevándorlási törvényt, amely az EU-n kívüli országokból származó munkavállalók lehetőségeit hivatott bővíteni.

Az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt a hazai munkavállalók képzése és továbbképzése mellett bevándorlókra is szükség van - emelte ki a szavazás előtti vitában Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter, rámutatva, hogy tavaly év végén kétmillió állás volt betöltetlen Németországban. Az új szabályok nagyban javíthatnak a helyzeten, a kormány javaslatának elfogadásával Németország a világ legmodernebb bevándorlási rendszerét vezeti be - jelentette ki az SPD-s politikus.

A név szerinti szavazáson kormánypárti képviselők támogatásával elfogadott törvény legfőbb újdonsága az úgynevezett esélykártya intézménye, amely pontrendszert jelent. A kanadai mintájú rendszerben pontokat a szakmai képzettség, német vagy angol nyelvtudás, életkor és a Németországhoz fűződő korábbi kapcsolat - például hosszabb németországi tartózkodás - alapján lehet szerezni. Négy pont jár például szakmai képesítést igazoló oklevélért, amely honosítható Németországban. Aki legalább hat pontot gyűjt, egy évre tartózkodási engedélyt kap, hogy helyben kereshessen munkát. Aki honosítás nélkül is érvényes oklevéllel rendelkezik, automatikusan megkapja az esélykártyát. Az informatikával és digitalizációval kapcsolatos szakmáknál a formális, iskolai képzettséget, például főiskolai végzettséget igazoló oklevél helyett szakmai ismerteteket igazoló tanúsítványokkal is szerezhető pont.

A legnagyobb újítások közé tartozik az a szabály is, miszerint munkavállalási tartózkodási engedélyt igényelhetnek menedékkérők, akik rendelkeznek megfelelő képesítéssel és állásajánlatot is kaptak már. Az engedélykérelem benyújtásának feltétele a menedékjogi kérelem visszavonása. Az FDP törekvésének eredményeként ez nem általánosan érvényes szabály, hanem egyszeri könnyítés, csak az idén április előtt érkezett menedékkérőkre vonatkozik. A liberálisok szerint ezzel elkerülhető, hogy a munkavállalási tartózkodási engedély megszerzésének lehetősége úgynevezett húzó vagy serkentő tényező legyen, vagyis tovább erősítse a német menekültügyi rendszer vonzerejét, növelve az illegális bevándorlás kockázatát.

PestiSracok facebook image

A sor további kisebb változtatás mellett intézményesítik azt a gyakorlatot is, hogy a kormány migrációs megállapodásokért felelős megbízottja - aki jelenleg egy FDP-s politikus, Joachim Stamp - vendégmunkásokra vonatkozó bevándorlási kvótákról szóló egyezményeket dolgoz ki az elutasított menedékkérők visszafogadásában fokozottan együttműködő országokkal. Németországnak egyelőre a Nyugat-Balkán EU-n kívüli országaival van ilyen megállapodása. Az új törvény értelmében a térségből az eddigi 25 ezer helyett 50 ezer vendégmunkás érkezhet évente.

Az ellenzék élesen bírálta a kormány javaslatát. A jobbközép CDU/CSU pártszövetség szerint az SPD, a Zöldek és a liberálisok csak az alacsonyan képzett munkaerő bevándorlásának nyitnak teret, és lehetőséget biztosítanak a maradásra olyan embereknek, akiknek már távozniuk kellett volna. A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szerint a bevándorlási törvény nem a német munkaerőpiacra, hanem a szociális ellátórendszerbe enged be külföldieket.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.