Pesti Srácok

A németek nagy része úgy érzi, hamarosan összeomlik a gazdaságuk és a kormány sem tud majd mit tenni

A németek nagy része úgy érzi, hamarosan összeomlik a gazdaságuk és a kormány sem tud majd mit tenni

Egy új felmérés szerint a németek országukba vetett bizalma drámaian csökkent. A tanulmány arra világít rá, hogy a lakosság 50 százaléka úgy gondolja, 10–15 év múlva már nem lesz Németország a világgazdaság vezetői között. A másik oldalon már csak 31 százalékuk gondolja úgy, hogy a jövőben is vezető szerepet fog játszani az ország. A többség szerint pedig a kormány sem húzza ki őket ebből a helyzetből.

A felmérés szerint masszívan romlott a hangulat a lakosság körében a gazdasággal kapcsolatban. Az üzleti életben dolgozó vezetők 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Németország már túljutott a csúcson. A lakosság 68 százaléka látja az ipar tartós gyengülését, és ugyanennyien tekintik ezt komoly problémának. A vezetők 76 százaléka pedig jogosnak tartja azt az aggodalmat is, hogy a magas energiaköltségek az ipar leépítéséhez vezetnek. A megkérdezettek 41 százaléka gondolja úgy, hogy Németország nagyon jó üzleti helyszín. Ez drámai visszaesés a 2022-es felméréshez képest, amikor a megkérdezettek 71 százaléka mondta ezt. Tavaly még csak 15 százalék kételkedett ebben, míg ez a szám most már 50 százalékra emelkedett. A kutatás azt is megmutatta, hogy a németek 76 százalékának kétségei vannak afelől, hogy a kormány előre tudja vinni az országot.

A német gazdaság tavasszal nem tudott újra növekedni, a GDP áprilistól júniusig stagnált az első negyedévhez képest. Ezt megelőzően két egymást követő negyedévben is zsugorodott. A szövetségi kabinet szerdán döntött a gazdaság fellendítését célzó intézkedéscsomagról.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.