Pesti Srácok

A németek többsége szerint hazájukat túlterheli a menekültek beáramlása

A németek többsége szerint hazájukat túlterheli a menekültek beáramlása

A németek többsége szerint a menekültek beáramlása túlterheli az országot - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés - számol be az MTI. A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából készített közvélemény-kutatás eredménye szerint a lakosság 52 százaléka úgy érzi, hogy az ország nem birkózik meg a válságövezetekből érkező sok menekülttel, és kisebbségi, 45 százalékos az a vélemény, hogy Németország elviseli a menekültek érkezésével járó terheket. Az adatok a közhangulat változását jelzik. Alig két hónappal korábban, márciusban még 51 százalék úgy látta, hogy az ország képes megbirkózni a menekültügyi kihívásokkal, és 46 százalék érzékelt túlterhelést.

A ZDF Politbarometer nevű kutatássorozata alapján a menekültbevándorlás körüli kérdéseket egyre fontosabbnak tartja a lakosság. A júniusi adatok szerint a németek 19 százaléka a menekültügyet tartja az ország legnagyobb problémájának. A legtöbben a klímaváltozást tekintik a legnagyobb problémának, 51 százaléknyian, függetlenül attól, hogy ez globális probléma. A legnagyobb problémát megjelölők közül a menekültügy a válaszadók 19 százalékával a második a sorrendben, vagyis ez a probléma a megjelölhető többi gonddal együtt meglehetősen lemaradt a klímaügy mögött.

A németek leginkább a kormány tevékenységét bírálják, 68 százalékuk szerint a berlini vezetés nem segíti kellőképpen az önkormányzatokat a menekültek elhelyezésében, ellátásában.

A választókorú népesség reprezentatív felmérésében azt is kimutatták, hogy a németek több mint kétharmada, 70 százaléka támogatja és csupán 23 százaléka ellenzi az úgynevezett határeljárásról szóló európai uniós tervet, miszerint a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával érkező embereket meg kell állítani a közösség külső határán, és helyben, a határ térségében működő befogadóközpontokban kell megvizsgálni - egy legfeljebb három hónapig tartó eljárásban -, hogy van-e esélyük a menedékjog megszerzésére.

PestiSracok facebook image

Németországba az utóbbi időszakban elsősorban az orosz támadással szemben védekező Ukrajnából érkeztek menekültek, a legutóbbi, májusi adatok szerint 1,07 millióan. Ez azt jelenti, hogy Németország fogadja be a legtöbb ukrajnai menekültet az EU-ban, az orosz támadás 2022 februári megindítása óta a közösség területére érkezett mintegy 3,9 millió ember 27 százalékát. Ők a közös, EU-s szabályok alapján automatikusan, külön menedékjogi eljárás nélkül védelmet kaptak.

Ugyanakkor máshonnan is egyre többen érkeznek Németországba a menekültügyi rendszer révén. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) legutóbbi adatai szerint az idén január-májusi időszakban 135 961 ember nyújtott be menedékjogi kérelmet, ami 76,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 71 122-höz képest. A legnagyobb csoportokat a szíriai, az iraki és a török állampolgárok alkotják 36 ezer, 24 ezer, illetve 16 ezer fővel.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.