Egy politikai közösség születésének napja: március 15.

Március 15. hosszú éveken át volt a legkedvesebb nemzeti ünnep. Sosem volt problémamentes, és mindenkivel, aki most azon nyafog, hogy „át van politizálva” az ünnep, közölni szeretnénk, hogy március 15. úgy tudott kedves és jelentőségteljes maradni, hogy mindvégig át is volt politizálva. A legpolitikusabb az összes közül. Talán október 23-ával vetekedhet.

DOBÓ ISTVÁN PÉTER – PestiSrácok.hu

Március 15. azonban nagyon fontos ünnep, mert talán leginkább ezt tekinthetjük a „nemzet” ünnepének. A magyar nemzet mai, modern fogalmának születése köthető ehhez a naphoz. Ahogy március 15. úgy ez a fogalom is sokat szenvedett, sokféle módon lett át meg vissza politizálva, rendelkezett pozitív vagy negatív tartalmakkal. Vagy volt épp mélyen elhallgatva március idusával együtt, hogy ne is gondolhassunk nemzetre a lakosság, nép, állampolgár és egyéb helyettesítő fogalmak árnyékában.

Ennek ellenére láthatjuk, hogy 2016-ban azt kimondani, hogy „nemzet” megint kezd a politikai korrektség véleményterrorjának célpontjába kerülni. Nemzeti megoldások, nemzetek Európája, ezzel szemben pedig már egyre erősebb a nemzeteket a történelem szemétdombjára dobni vágyók hangja, akik azon járatják az agyukat lassan 100 évvel a bolsevik forradalom után, hogy miként kéne eltörölni ezt a fogalmat, melyet már 100 éve akarnak eltiporni, meghaladni” de ami úgy tűnik, állja az idők próbáját, és úgy tűnik még él. Ünnepe is van.

Nemzet nélkül nincs “nemzeti ünnep”

Március 15-ét mindig lehetett használni politikai eszközként is. Nagyívű beszédekre, tüntetésekre, és kár lenne szemérmeskedni, hisz anno egy generáció számára volt „az a bizonyos” március 15. felemelő, életre szóló élmény. Egy politikai közösség születésének pillanata volt, azon közösségé, amely 2010. óta tartja hatalmon azt a politikai szervezetet, melynek vezetője a Nemzeti Múzeum lépcsőjén fog beszédet mondani. Március 15. tehát igenis fontos, az is fontos, hogy miként értelmezik, mit tud megteremteni. Láthatunk kísérleteket arra, hogy más politikai szervezetek, más politikai „közösségek” is megteremtsék a saját március 15-éjüket, de ezek a kísérletek sorra kudarcot vallanak. Ennek pedig egy oka van: nem lehet a nemzet ünnepét a „nemzet” nélkül magyarázni. Sem a sajtószabadság, sem a köztársaság eszméje, sem az „oktatás szabadsága” nem elegendő ugyanis ahhoz, hogy kifejezze március 15-ét. Átlátszó politikai kisajátítási kísérletnek bizonyult minden olyan próbálkozás, mely ezt a napot megpróbálta megfosztani a „nemzet születésnapjának” ünnepétől.

Kudarcot vallott ebben mind a jobb, mint a baloldal, amikor erre bármiféle kísérletet tett. Kevesen tudják, hogy március 15. viszonylag „új ünnep”, csupán 1927-ben tették azzá.  A Horthy korszak felemás, a forradalom népi jellegét elfedni próbáló értelmezései ugyanúgy függetlenek maradtak az ünnep szellemétől, mint ahogy a kommunista korszak „baloldali protomarxista forradalmi” értelmezései. Üres beszédek, üres szavak maradtak, mert mindig ott volt az, hogy március 15-ét nem vállalta fel teljességében a mindenkori vezető réteg, és mindig igyekezett arra használni, hogy saját szája íze szerint értelmezze. Egészen addig a március 15-éig volt ez így, amikor 1990 után egyszerre lehetett szólni Széchenyiről és Kossuthról, amikor ki lehetett mondani Petőfi sorait a maguk jelentésében, amikor a „nép” és a „nemzet” fogalmai, érzései – március 15. igazi szellemében végre találkozhattak, amikor már nem kellett se a forradalom republikánus, se nemzeti hagyományait szégyellni, vagy elfedni.

1848 követelései alig pár éve valósultak meg

Ez persze nem fogja ma se megakadályozni a politikai szervezeteket abban, hogy megpróbálják úgy forgatni a szavakat, hogy a saját üzeneteik jöjjenek át elsősorban hallgatóságuknak. Arra azonban mindenképp emlékeznünk kell, hogy március 15. követelései csak alig pár éve valósultak meg teljességében, s 2016-ban újfent azt érzi magán az ország, hogy kívülről akarják megmondani neki, mit és hogyan csináljon, miként adja fel nemzeti szuverenitását, adja fel egységét, adja fel elveit, sorsa feletti rendelkezését. Március 15 idei üzenete az, hogy újfent meg kell ragadnunk az ünnepet, talán fülünket is befogva a félreértelmezések előtt. Az ünnep – ahogy kezdetektől – úgy ma is igazából egy egységes, közösen mozdulni képes és a saját boldogulásának és szabadságának kiteljesedését akaró nemzet születésnapja. És ez a nemzet nem kirekesztő, ez a nemzet nem soviniszta, ez a nemzet nem megosztott, ebben a nemzetben benne van mindenki, esernyők alatt állva a Múzeum lépcsőjének tövében hallgatva Petőfit, harcolva a ránk támadó ellenség ellen, s kitartva, őrizve szívében március 15-ét akkor is, ha épp el akarták hallgatni, ki akarták facsarni.

Március 15. létezik, és talán a nemzet szívének legmélyén lakik. Sokkal közelebb áll hozzánk ’48 még mindig, mint akármelyik másik dátum, bármilyen távol is legyen, mindig érezzük, mi, akik a nemzethez tartozunk, hogy kegyelmi pillanat volt azon a napon Pesten. Több mint másfél évszázadot kellett várnunk, hogy valóban el is érhessük azt, amit akkor ott polgárok, parasztok, nemesek egyszerre éreztek. Ma is gondoljunk erre, és érezzük mi is, hogy minden egyéb eszme, legyen az osztály, köztársaság, szabadság, csak eszközök, s nem fogják tudni leírni és kiszorítani azt, amit a „nemzet” jelent. Boldog születésnapot tehát független, szabad Magyarország!

Vezető kép: 1989. március 15. Budapest, MTI