Pesti Srácok

A népesség közel egyötöde különösen veszélyeztetett a KSH számításai alapján

A népesség közel egyötöde különösen veszélyeztetett a KSH számításai alapján

A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek a 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon – figyelmeztet a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH Koronavírus dosszié címen új felületet hozott létre honlapján, amelyben a Covid-19 megbetegedésekhez, illetve a járvány gazdasági és társadalmi hatásaihoz kapcsolódó adatösszeállításait, elemzéseit közli. A statisztikai hivatal adatai szerint, a bölcsődék és az óvodák időszakos bezárása 38,6 ezer bölcsődést és 330,5 ezer óvodást, valamint a szüleiket érintette. A nappali közoktatásban 1,1 millió gyermek és fiatal tanul, akik az iskolapad helyett otthonról, digitális távoktatás keretében sajátítják el a tananyagot, csakúgy mint a felsőoktatásban tanuló 285,1 ezer hallgató.

A különösen veszélyeztetett idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók a lakosság 19,3 százalékát képviselik, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az ország elöregedő déli, délnyugati térségeire, valamint a főváros egyes kerületeire, ahol az idős népesség aránya meghaladja az országos átlagot – jelzi a KSH. Az 1,9 millió fő 65 éves és annál idősebb lakosság többsége családjával él együtt, és mintegy háromtizedük egyedülálló. Az egyedül élő idősek aránya főként az Alföld és a Dél-Dunántúl egyes járásaiban, illetve a főváros kerületeinek többségében lényegesen meghaladja az országos átlagot.

Az elemzés kitér arra, hogy az idős gondozottak magas aránya miatt az egészségügyi-szociális terhelés erőteljes növekedése várható.

PestiSracok facebook image

Az önkormányzatok a szociálisan nehéz helyzetben levőket szociális alapszolgáltatásokban részesíthetik, amik a koronavírus-járvány időszakában még inkább felértékelődnek. A tavalyi adatok szerint, a legtöbben a szociális étkeztetést (184 ezer) és a házi segítségnyújtást (92 ezer) vették igénybe. Az előbbi a 65 éves és annál idősebb népesség 9,7, az utóbbi pedig 4,9 százalékának könnyíette meg a mindennapjait. Jellemzően a kisebb településeken veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, amelyek jelentősége a járvány idején még inkább felértékelődik, és az igénybevevők köre átmenetileg jelentősen bővülhet

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."