Pesti Srácok

A New York Times húsvéti üzenete: mondjunk le Istenről

A New York Times húsvéti üzenete: mondjunk le Istenről

A balliberális média nemzetközi zászlóshajójának számító New York Times éppen húsvétkor közölt egy véleménycikket, amelyben arról írnak, hogy ideje lemondanunk Istenről. A felháborító időzítéssel közölt publicisztika nem az egyszerű ateista narratíva alapján szólítja fel az olvasókat erre, hanem ennél is tovább menve Istent teszi felelőssé a háborúkért és a szenvedésekért. Igen, eljutottunk arra a pontra, amikor a liberális mainstream már nem elégszik meg azzal, hogy tagadja a teremtő létezését, de kifejezetten gonosznak nevezi Istent.

„A háború idején javaslom, hogy mondjunk le Istenről” címmel a cikk azt állítja, hogy Isten felelős a „háborúért és az erőszakért”, az „elnyomásért és a szenvedésért”, és azt javasolja, hogy az emberek ne tanítsák többé a gyerekeket róla. A Breitbart idézi a szerző, Shalom Auslander – aki kiábrándult a New York-i vallásos zsidó közösségben való neveltetéséből – következő érvelését:

Ha ilyesfajta írások megjelenhetnek Amerikában, majd aztán elmarad a hatalmas felháborodás, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy Nyugaton egyre többen fordulnak el Istentől – kommentálta a hírt a 888.hu.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu; Fotó: New York Times

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.