
A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb és a Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásaiból.
A válságálló kormányzás bizonyítéka egyaránt a Medián február végi és a Nézőpont Intézet március eleji felmérésének eredménye
– tették hozzá. Kiemelték, hogy a 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált – hibahatáron belül közel azonos – kutatási eredmények alapján a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején, a háborús pesszimizmus ellenére is. A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57–58 százalék).
Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben, 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya
– írták. Megjegyezték, hogy a Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott. A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz–KDNP-t támogatná. A Medián a választani tudó “biztos” szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).
A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak: 12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek – olvasható a felmérésben. Hozzátették: mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon.
Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem lenne több ellenzéki erő a parlamentben: a Mindenki Magyarországa és az LMP 2–2, A Nép Pártján 2–1, az MSZP 2–1, a Párbeszéd pedig 0 és 2 százalékon áll
– közölte a Nézőpont Intézet.
Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás
víg gyula
2023-03-12 at 22:10
Általában mérjetek, amit akartok. Mi a fas.tól lenne jobb a hangulatom? Infláció, atomháború, genderkedés, pedofilkodás, baloldalif.s.ok, eu ribik, Járó támogatások megvonása. De nem oda Buda! Én már akkor is derülátó voltam, amikor majdnem nem!
Orientál
2023-03-11 at 14:05
Ennek az az oka hogy az mszp-s szdsz-es Medgyessyék Gyurcsányék és Bajnaiák akkor lopták szét államcsődbe hazánkat amikor migránsválság háború Ukrajnában és többszörös gazdasági világválság sem volt ,JA MEG A COVID AMI MIATT LÉNYEGÉBEN AZ EGÉSZ VILÁGGAZDASÁG LEÁLLT. Ezek a kádárista Gyurcsányék mindenfelé gátlástalanul hazudoztak. Már a korrupt tolvaj hazug hazánkat államcsődbe vivő Gyurcsány keveri a balliberális – na meg a zöld – elvtársaival együtt a szart.
ha rabszolga vagyok, akkor mindegy ki a gazdám
2023-03-11 at 11:37
Nem volt véletlen az sem, hogy a Dózsa György-féle parasztháború (1514 áprilisa – júliusa) leverése után, a magyar nép nem érezte magáénak az ország ügyét, és hagyták veszni az országot! Nem sokkal azután jött 1521 (Nándorfehérvár eleste), és 1526 (Mohácsi vereség).
Az amerikai zsoldosok is nyakigláb menekültek
2023-03-11 at 10:56
Az amerikai zsoldosok is nyakigláb menekültek az orosz – ukrán frontról, miért gondolják azt a kelet – európaiakról, hogy olyan idióták hogy elmennek golyófogónak!
Ungarn über alles !
2023-03-11 at 10:31
nno de azért várjuk már meg, hogy mit csacsog erről a geczis-szájú Publicus vezér !
Normális ember nem akar háborút, és a férfiait a háborúba küldeni!
2023-03-11 at 10:21
A FIDESZ – en kívül, minden út a háborúba visz minket! Normális ember nem akar háborút, és a férfiait a háborúba küldeni!