A nyugat tudatosan elhülyítette magát, és most csodálkoznak, hogy mindenki hülyének nézi őket

Nagyon úgy néz ki, hogy a világ informális uralásáért és vezetéséért vívott geostratégiai játékban rosszul költöttük el a rendelkezésünkre álló soft power pontokat.

Üveges, bamba tekintettel merednek maguk elé a nyugati világ politikusai, nem értik, miért éljenzik tíz- és százezrek az utcán a palesztin terrorizmust, miért akarják az anticionizmus jegyében a szomszéd, tehát nem a cionista, Izraelben élő zsidókat felpofozni, gázkamrába küldeni. Az élelmesebbje, vagyis a többé-kevésbé épelméjű, a szobatiszta és az alapvető műveletek elvégzésére képes társaik hosszas gondolkodás után a bevándorlást nevezik meg minden rossz okaként. Pedig nagyot tévednek, az már a következmény. A világ befolyására fordítható erőinket saját magunk elhülyítésére költöttük el.

Régebben minden jobb volt. Ha ez nem is igaz, de legalább tudtuk, mi az a soft power, és nem féltünk használni. Példának okáért – és ezért vicces az iménti többesszám első személy – a teljesen apolitikus A Fekete-erdei klinika című sorozat, amit ‘88-tól vetítettek nálunk, többet tett a demokratikus törekvések társadalmiasításáért, mint Andrásfalvy Bertalan összegyűjtött beszédei. (Elnézést az érintettől, de ez a rideg valóság.) A fél ország úgy akart élni, ahogy azok a derék svábok a sorozatban: tisztaságban és bőségben. Néhányan oda is költöztek, kiszökve a zöldhatáron, a többség viszont belement az úgynevezett demokratikus átalakulásba, hogy nálunk is olyan legyen az élet, mint amit a kisképernyőn láttunk. Így működött a soft power.

Ma meg nem így működne. Ha kérdeznék, Bayer Zsolt barátom biztos elmondaná: ha ma forgatnák a Die Schwarzwaldkliniket, akkor Hildegard Zeisig főnővér szerepében egy megtermett néger transzvesztitát látnánk, aki a revütánc mellett a gyerekekhez vonzódik, és az ő párkapcsolati drámáiban merülne ki a show központi története. Alhasi műtétek helyett pedig kisfiúkról vágnának le ezt és azt, miután két szociológus felállította az anamnézist. Azt hiszem, nem néznénk.

A ‘90-es éveket az USA uralta. Michael Jordan volt a világ legnépszerűbb sportolója, a Római-parton csillagos-sávos fecskében üvöltöztek a gyerekkel a prolik, a moziban és a tévében meg Amerika kiütéses győzelmet aratott az összes ellensége felett. Mindenki meg is húzta magát rögtön. És szerették is azt az Amerikát világszerte, még az oroszok is, pedig a filmek egy jelentős részében az ő kárukra győzött az USA. Aztán jött Kevin Costner a vadnyugat dekonstrukciójával, és a többi már történelem. Az amerikaiak végignéztek a történelmen, és megállapították, hogy igazából undorító seggfejek egytől egyig. Aztán a saját történelemükben egy bizonyos távon túl nem láttak objektív okok miatt, így magukra vették az európai fehér ember terhét; azokról is megállapították, hogy nem véletlenül köpnek a földre Szuahéli-alsón, ha fehér szót hallanak.

A rendelkezésre álló soft power pontokat arra költötték a nagy játékban, hogy meggyűlölhessék önmagukat, és hogy a világ is gyűlölje őket végre.

Ez annyira jól sikerült, hogy ugyanekkora erővel vettették bele magukat a végső önfelszámolásba, az LMBTQI-propagandába. A világ már nem azt a viccet nézi, hogy megy a sivatagban az orosz, az amerikai és a zsidó, hogy találkozzon a jó fej arabbal, aki segít neki felpofozni a többit, hanem Hildegard főnővér modernizált változatát. A tudományos buzizmusra meg már csak azért sem érdemes költeni a soft power pontokat, mert akik eddig gyűlölték, de félték a nyugatot, azok most gyűlölik és kiröhögik. Az meg sosem jó kezdés a nagy geopolitikai átrendeződés kezdetén, ha egyszerre vagyunk hülyék és gyengék a világ szemében. Annál már csak az rosszabb, ami van, hogy tényleg hülyék és gyengék vagyunk.

Persze, a szart nem lehet visszatömni a lóba, bár Kevin Costner a Yellowstone-ban valamennyire jóvátette a Farkasokkal táncolót, amit vicces módon ma nagyon megvet a haladás, hiszen fehér asszony játszotta a fehér asszonyt benne, akit örökbefogadtak (elraboltak) kicsiként az indiánok. Hogy ez miért dühíti őket, az egy igen érdekes kérdés, egy szakavatott orvos tud rá válaszolni. De a tudományos buzizmus és az öngyűlölet itt maradt velünk. Ahhoz, hogy a nyugati világ tekintélye egy kicsit helyreálljon, már nem elég valamelyik harmadik világbeli szarfészket visszabombázni a felső-proterozoikumba, amikor még nem képződött üledékes kőzet. A politikai elitet és a soft power pontok rossz elköltőit is utánuk kell küldeni. Mi meg majd újra amerikás fecskében járunk jaszkarizni a Római-partra.

(A nyítóképen az Aaron Fisher-féle LMBTQ-kapitány látható)