önfelszámolás
Mit tehetünk, ha az Európai Unió felszámolja magát?
Nem kell ahhoz nagyon pesszimistának lennünk, hogy a jelenlegi EU-t egy alapvetően diszfunkcionális szervezetnek lássuk, amely nem megvédi Európát, hanem csak káoszt teremt. Ha egyenként nézzük a szervezet tagországait, szinte csak az önsorsrontás különböző stációiban vergődő államokat láthatunk, amelyeket egyszerre sújt politikai, kulturális, gazdasági, demográfiai válság, és persze amelyeknek a külső biztonsági kihívásokra sincs semmiféle válaszuk. Márki-Zay rájött a nagy bölcsességre: az ellenzék egyáltalán nem hibás a vereségért, csak Orbán Viktor (Karanténvlog)
Telnek a hetek, a baloldal józansága azonban továbbra sem érkezik meg, ahogy eddig sem sikerült tisztán látniuk az eseményeket. Az újabb nagy bukta megerősítette az elszánt harcosokat, hogy az ostobaságot érdemes tökélyre fejleszteni, ebben pedig szinte mindegyik botrányhős partnernek mutatkozik. A Kapitány sem tud leállni, hiszen most már felmentette az ellenzékieket, akik szerinte nem tehetnek arról, hogy kétharmaddal nyert a Fidesz. Egyetlen bűnös van a rossz eredmény miatt, amelyet a Karantén hűséges nézői egyből kitalálhatnak: hát persze, hogy Orbán Viktor. A vásárhelyi guru eljutott oda, hogy kizárólag Orbán bűne az ellenzéki vereség, így hát erősen aggódunk, hogy az eddig sem túl fényes mentális állapota még nagyobb mélységeket ért el. A Karantén észrevett egy remek fotót is az érthetően lapuló DK közösségi oldalán, ahol büszkén hirdetik, hogy ők az európai magyarok. Mi ezért darabokra szedtük és elemeztük ezt az európai magyar csapatot, ahol a mutyis Ráczné, a több balhéban is érintett Varju Laci, a kereszténygyűlölő Vadai Ágnes, a kórházbezáró László Imre és persze sokak mellett a Gyurcsány-házaspár a főszereplő. A volt SZDSZ-es Fodor Gábor is keményen nekiment az ellenzéki összeborulásnak, tőle is idézünk a mai matinéban, és ugyan sok mindenben nem értünk egyet az SZDSZ egykori üdvöskéjével, ő időben leszállt a süllyedő hajóról és most sarkosan meg is mondja a véleményét. A Jobbik önfelszámolása láthatóan utolsó fázisához érkezett, azonban ahogyan a 1945-ben a berlini bunkerben sem vették észre a valóságot, úgy napjainkban a karlendítő Z. Kárpát Dániel is hasonló szintet képvisel, ezt pedig a Karantén nem hagyhatta szó nélkül. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.