A Vatikánban hétfőn fogadták a magát ideiglenes venezuelai elnöknek kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető küldöttségét, amely a Szentszék és Olaszország támogatásáért lobbizott.
A delegációt Antonio Ledezma, Caracas volt polgármestere vezeti – ismertette az olasz sajtó. A Szentszék külügyminisztériumának tisztségviselői fogadták a venezuelai ellenzék küldöttségét, amelynek tagjai között van Francisco Sucre, a hatalmától megfosztott, ellenzéki többségű venezuelai nemzetgyűlés külügyi bizottságának vezetője is. Azért vagyunk Olaszországban, hogy támogatást szerezzünk elnökünknek – írta Ledezma Twitter-üzenetében. Jól haladunk, de győzelemmel kell zárnunk ezt – tette hozzá a volt polgármester. A Vatikán közleményben sürgetett igazságos és békést megoldást a válság mielőbbi rendezésére, tiszteletben tartva az emberi jogokat, szem előtt tartva az ország lakónak érdekeit, s megelőzve a vérontást. Pietro Parolin, a szentszéki államtitkárság vezetője (kormányfő) szerint a Vatikán a pozitív semlegesség álláspontjára helyezkedik, vagyis felül kíván emelkedni a vitán, hogy segíthessen annak rendezésében. A múlt héten Guaidó és politikai riválisa, a hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolás Maduro egyaránt Ferenc pápa közvetítését kérte. Ferenc pápa akkor jelezte: nyitott a közvetítésre a venezuelai válságban, ha mindkét fél kéri. Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő szerint a pápa fenntartja annak lehetőségét, hogy ellenőrizze a venezuelai kormány és ellenzék szándékát annak meghatározására: adottak-e a feltételek a lehetséges közvetítéshez.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Denis Balibouse
Facebook
Twitter
YouTube
RSS