Pesti Srácok

A pécsi DK beismerte: bűnözők futtatják őket

A pécsi DK beismerte: bűnözők futtatják őket

Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke szerint Kunszt Mária, a DK helyi vezetője beismerte, hogy bűnözők pénzéből finanszírozzák a városi ellenzéket - írja a Magyar Nemzet.

Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy megdöbbentő dolgok kerültek ki a DK pécsi taggyűlésén. A Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételre hivatkozva Hoppál elmondta: Gyurcsány pártja saját szövetségeseiről is minősíthetetlen módon nyilatkozik. Kiemelte, hogy a helyi szövetséges LMP-s képviselőt elvont embernek nevezték, aki "nem találja meg a folyosón a villanyt". De a szintén partnernek mondott Momentumról sem értekeztek előzékenyebben Gyurcsányék.

- mondta Hoppál Péter. Ezzel arra utalt, hogy a DK olyan vállalkozótól fogadott el pénzt, aki a Magyar Nemzet értesülései szerint "pirosozással" foglalkozik és akit maguk a párttagok is bűnözőnek neveztek az ülésen.

PestiSracok facebook image

Hoppál Péter leszögezte: minthogy Kunszt Márta, a DK helyi elnöke hétfőn televízió-nyilatkozatban elismerte, hogy a Magyar Nemzet cikkének alapjául szolgáló hangfelvétel hiteles, ezzel azt is beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket. A fideszes politikus kérdést intézett a helyi ellenzékhez, melyben azt szeretné megtudni: a bűnözőkkel való összefonódásuknak köszönhetően nevezhetők-e a baloldali erők maffiapártoknak.

Az öt ellenzéki párt által támogatott "független" Péterffy Attilától Hoppál azt tudakolta, hogy a napvilágra került információk ellenére is vállalja-e a közösséget a maffiapártokkal.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: pecsistop.hu

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.