
A kárpátaljai Kertész Dávid író – aki egyben a PestiSrácok.hu újságírója is – nyerte a Magyar Írószövetség és a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány meseíró pályázatát – közölte pénteken az alapítvány az MTI-vel.
A pályázat eredményét díjátadó gála keretében hirdette ki Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, valamint Sárkány-Nagy Erzsébet, Méhes György lánya pénteken. A csaknem egymillió forint összdíjazású pályázatot a Magyar Írószövetség és a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány hirdette meg idén márciusban azzal a céllal, hogy ösztönözze új magyar gyermekirodalmi művek születését és felhívja a figyelmet Méhes György meseírói munkásságára. Az anonim pályázatra a szervezők április 30-ig várták a műveket azon alkotóktól, akik tagjai valamely anyaországi vagy határon túli írószervezetnek. A beérkezett 49 érvényes pályamű közül a zsűri javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma választotta ki a három legjobbnak ítélt pályázatot.
Kertész Dávid Hogyan tanultam meg mesélni című pályaműve lett az első, a második Lőrincz P. Gabriella A kályha és a kislány című meséje, a harmadik Hegedűs Imre János Gyuri bácsi Csodaországban című szövege lett.
Gratulálunk kollégánknak!
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Carolus
2023-06-10 at 16:01
Gratulálok! Valóban szép, lélekemelő és léleképítő meséket ír.
Dusa Lajos
2023-06-10 at 09:57
Nagyon fontos a mese-irodalom, a gyermeki lélekhez közeli történet. Felmérhetetlen, hogy mennyit tudnak segíteni a felcseperedésben, az ifjúvá válásban.
Csinálja továbbra is, édes úr! Lázár, Csukás, Fekete többet tett a magyar ifjak lelki épségéért,
mint minden tananyag.
Gratulálok. De most már felelőssége is van.
moliere
2023-06-09 at 23:37
Gratulálok 🙂
Józsué
2023-06-09 at 20:53
Gratulálok a kitüntetéshez.
Orientál
2023-06-09 at 20:40
Gratulálunk munkájuk elismeréséért a kitüntetetteknek.