Pesti Srácok

A polgárok korlátlan megfigyelését vezetheti be az EU és Franciaország

A polgárok korlátlan megfigyelését vezetheti be az EU és Franciaország

Orwell víziója lassan tényleg megvalósul, Franciaország ugyanis a világon az elsők között szólította fel a Szilícium-völgy tec-óriásait, hogy a vírus idejére függesszenek fel bizonyos fontos biztonsági beállításokat, hogy egységes európai egészégügyi megoldást tudjanak kitalálni. A franciák egy kontaktok lekövetésére szolgáló alkalmazást is kifejlesztettek, amit május 11-én mutatnak majd be, amikor az országban elkezdik feloldani a tilalmakat. Az emberjogi bajnokokat, az EU progresszív politikusait egyáltalán nem zavarja ez, még akkor sem, ha már maga a gondolat is aggályos a személyiségi jogok viszonylatában.

Franciaország és az Európai Unió az emberek nyomon követésének központosított megközelítését támogatja, amelyben az adatokat kormányzati szervereken tárolják és az állami egészségügyi szolgálatok ellenőrzik. Ez azt jelenti, hogy akinek hozzáférése van az adatokhoz, az pontosan lekövetheti, hogy ki, mikor, hol járt, mit csinált, kivel találkozott, sőt, ezeket az adatokat gyakorlatilag örök időkig is őrizhetik. Bármennyire is meglepő, a Momentum "politikusai" nem töltöttek fel még kisvideót a Facebookra, hogy tiltakozzanak a kémkedés ellen, de a többi európai zöld párt sem emelte fel a szavát, mert azt csak akkor szokták, ha a magyar kormány hoz olyan döntéseket, amelyek tényleg hasznosak, mondjuk a klíma elleni küzdelemben. Az Apple operációs rendszere jelenleg ezt a fajta követést nem teszi lehetővé, a Bluetooth funkciója megakadályozza az állandó háttérkövetést, ha az adatokat az eszközön kívülre akarják küldeni. Franciaország állítása szerint a magánélet ilyen fokú védelme megakadályozza, hogy a kormány a kapcsolatfelvételi alkalmazást lefejlessze.

– mondta a francia digitális miniszter, Cédric O a Bloomberg News-nak.

PestiSracok facebook image
Képünk illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Paul Braven

Kötelezővé egyelőre nem merik tenni az alkalmazást; azzal próbálják elfogadhatóbbá tenni az egyébként legfeljebb diktatúrákban elfogadott ötletet, hogy "önkéntessé" tennék az applikáció letöltését, és bevallásuk szerint a járványhelyzet vége után le kell állítani a használatát. A közel 300 adatvédelmi szakértőből álló csoport arra figyelmezetet, hogy ez az egész elhozhatja egy személyes megfigyeléseken és lekövetéseken alapuló kémállam lérejöttét.

– írják egy nyílt levélben.

– teszik hozzá. Azt javasolják, hogy az országoknak olyan rendszereket kellene használni, amelyek átláthatóak a lakosság számára is, és amelyeknek a menedzselését az átlagember is figyelemmel követheti. A francia parlament április végén vitatja meg a kapcsolatfelvételi alkalmazással kapcsolatos ügyeket, Thierry Breton, a belső piacért és a szolgáltatásokért felelős európai biztos pedig erről kijelentette a francia szenátusnak, hogy az ügyet az Apple vezérigazgatójának, Tim Cooknak fogja felvetni. A koronavírus egyébként jól láthatóan "kapóra jön" azoknak, akik az Európai Egyesült Államok koncepcióját jó ötletnek tartják, ugyanis az ilyen veszélyhelyzetek vagy rendkívüli helyzetek jó ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az emberek megfigyelésének módszereit a biztonságra hivatkozva fejlesszék.

Forrás: Bloomberg, Breitbart; Fotó: Filippo Monteforte/AFP/Getty Images

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.