megfigyelés
Miért rettegünk attól, hogy elveszi az állam azt, amit már rég elvettek mások tőlünk?
Az Ügyfélkapu + és a Digitális Állampolgárság borzolja a kedélyeket, a helyzet pikantériája pedig, hogy azok a progresszívek a leghangosabbak ezügyben, akik már bankkártyát sem használnak, mert telefonnal, okosórával fizetnek mindenhol, plázában évek óta nem voltak, mert online rendelnek, a munkatársakat nem ismerik fel az utcán, mert évek óta home office-ban dolgoznak, stb. Magyarán ők azok, akik a leginkább haladnak a korral, most mégis kifog rajtuk egy kétfaktoros hitelesítés, amit a Facebook évek óta bevezetett, akkor nem volt vele gondjuk. Mindeközben az adatait is mindenki félti, ami azért nevetséges, mert a telefonunk már ismeri az arcunkat, az ujjlenyomatunkat, de továbbmegyek, ha a kakis pelenkáról beszélgetünk egészen biztos, hogy a telefonunk következő megnyitásakor pelenkareklámokat tolnak a képünkbe. Mindezek fényében teljesen érthetetlen, hogy miért féltjük annyira az adatainkat, testünket, lelkünket, gondolatainkat, amikor azokat már rég elvették tőlünk? A helyzet most csak annyiban más, hogy értelme is van annak, hogy megadjuk az adatokat, hiszen mindenféle ügyintézés gyorsabbá válik.Készültséget rendeltek el Németországban, miután titokzatos drónok jelentek meg a Flensburg-i atomerőmű felett
Az elmúlt napokban több alkalommal is rejtélyes drónok jelentek meg egy észak-németországi üzemen kívüli atomerőmű felett. A helyi hatóságok vizsgálatot indítottak, és fokozott készültséget rendeltek el -írja a Bildre hivatkozva az atv.Magyar Péter azért nem mond rosszat az oroszokra, mert attól fél, hogy szimpatizánsokat veszítene ettől
Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném - mondta Magyar Péter a lengyel Rzeczpospolitának adott interjújában, amiben kitért arra is, hogy Orbán Magyarországa maffiaállam, Trump pedig nem is ismeri őt, hiszen összekeverte a török elnökkel.Kocsis Máté: álhír, hogy a titkosszolgálat figyelte Magyar Pétert
Nem folyt titkosszolgálati megfigyelés Magyar Péterrel, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjével szemben - közölte Kocsis Máté, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja a Facebook-oldalán, miután a bizottság keddi ülésén meghallgatták valamennyi titkosszolgálat vezetőjét.Szélsőjobboldaliként figyeltetik meg a németek a CDU volt politikusát, aki a titkosszolgálat vezetője volt
A CDU-ból kilépett, Werteunion néven új, konzervatív pártot alapító Hans-Georg Maaßent szélsőjobboldaliként tartják számon. A volt titkosszolgálati elnök alaptalannak nevezi a vádakat, de azért a volt munkahelye megfigyeli.A legdurvább megfigyelés: 25 GB adatot is gyűjthet rólunk az autónk... óránként – Dezse Vű
Egyre több az okosautóMagyarországon is, és egyre több az olyan autó, amiről nem is tudjuk, hogy mennyire okos. De kezdjük az elején. Joe Biden aláírt egy olyan törvényt, amely kimondja, a 2026 után gyártott autóknak kötelező rendelkeznie olyan rendszerekkel, amelyek az autóvezető teljesítményét figyeli, beleértve a a vezetési stílusra, a pislogási szokásaira… nyilván mindez azzal a dumával megy a köztudatba, hogy az emberek biztonsága az első, holott erről nyilván szó sincs. Senkit nem érdekel sehol a másik ember biztonsága, leginkább egy gusztustalan adatgyűjtésről és a kontroll egyik új formájáról van szó, ugyanis az autó nem enged minket vezetni, sem elindulni, ha úgy ítéli meg, hogy nem vagyunk vezetésképes állapotban. Szóval az autónk meg fog figyelni minket, információkat fog rólunk gyűjteni. És ez nem csak a jövő, a megfigyelés már zajlik, minden olyan autó figyel minket, aminek van fedélzeti kompjútere, és rendelkezik valamilyen kamerával.Egy nagy nyugati bank figyeli, hogy mire költesz, és rád szól, ha nem vagy vegán, vagy túl sokat tankolsz – The Right Brothers
Egy új banki alkalmazással kísérleteznek Nyugaton, ahol ugyan nem Orwell Nagy Testvére a miniszterelnök, de biztos nagyon szeretne az lenni, ha élne és létezne. Ugyanis a brit Natwest kitalálta, hogy ezentúl figyelni fogja, hogy mire költenek az ügyfelei (nem mintha eddig a bankok ne figyelték volna), és ahelyett, hogy az infót eladnák az adathalász cégeknek reklám céljából, inkább megfegyelmeznek, ha mondjuk túl sok benzint vásárolsz vagy épp nem vagy vegán. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mekkora diktatúrát kiabálnának egyesek, ha ezt Magyarországon az OTP csinálta volna meg, de talán még durvább lenne, ha ez Oroszországban történt volna. De így persze minden rendben, ez ugyanis a Nyugat.Tudtad, hogy ezek a kütyük mind megfigyelnek téged? – TikTok-botrány
A technológiai fejlődés számtalan előnnyel jár, megkönnyíti az életünket, de komoly árat fizetünk érte. Ez az ár pedig a magánszféránk. Ma már nincs szükség lakossági kémhálózatokra és besúgókra, az okostelefonod mindent tud rólad, de ez még nem minden. Nemrég kiderült, hogy a TikTok böngészője naplózza a felhasználók által leütött billentyűket, de ez miért ennyire meglepő? Egymilliárd ember használja a kínai fejlesztésű TikTok felületét, azét a Kínáét, amelyik megfigyeli a lakosságát és társadalmi pontrendszer szerint értékeli őket. Komolyan meglepett bárkit, hogy egy Kínához egyenes ágon bekötött platform megfigyel minket? Természetesen a nyugati világ sem marad le, ha a gyanútlan felhasználók megfigyelése a téma, ráadásul komoly összegeket is fizetünk nekik ezért.Ügyészség: nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat
A döntést ismertető pénteki közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta: a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. Felidézték, hogy az ügyészségen egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja feljelentést tett, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának volt vezetője 2017 őszétől többször adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre.Ajánljuk még