Miért rettegünk attól, hogy elveszi az állam azt, amit már rég elvettek mások tőlünk?
Az Ügyfélkapu + és a Digitális Állampolgárság borzolja a kedélyeket, a helyzet pikantériája pedig, hogy azok a progresszívek a leghangosabbak ezügyben, akik már bankkártyát sem használnak, mert telefonnal, okosórával fizetnek mindenhol, plázában évek óta nem voltak, mert online rendelnek, a munkatársakat nem ismerik fel az utcán, mert évek óta home office-ban dolgoznak, stb. Magyarán ők azok, akik a leginkább haladnak a korral, most mégis kifog rajtuk egy kétfaktoros hitelesítés, amit a Facebook évek óta bevezetett, akkor nem volt vele gondjuk. Mindeközben az adatait is mindenki félti, ami azért nevetséges, mert a telefonunk már ismeri az arcunkat, az ujjlenyomatunkat, de továbbmegyek, ha a kakis pelenkáról beszélgetünk egészen biztos, hogy a telefonunk következő megnyitásakor pelenkareklámokat tolnak a képünkbe. Mindezek fényében teljesen érthetetlen, hogy miért féltjük annyira az adatainkat, testünket, lelkünket, gondolatainkat, amikor azokat már rég elvették tőlünk? A helyzet most csak annyiban más, hogy értelme is van annak, hogy megadjuk az adatokat, hiszen mindenféle ügyintézés gyorsabbá válik.
Őszinte leszek, ha valaki, én nem vagyok a technika ördöge. Számos alkalommal akadtam már fent piszlicsáré dolgokon a neten vagy egy okoseszköz alkalmazása kapcsán. Éppen ezért meglepő számomra, hogy az Ügyfélkapu+-ra való átállás egy YouTube-videó megtekintése után ment, mint a karikacsapás (tény, hogy 15-én este ültem le, hogy kibogozzam ezt a gordiuszi csomót). Nagyon örültem is ennek, mivel számos ügyemet ezen a felületen intézem évek óta és boldog vagyok, hogy nem kell sorszámot húzva várnom a Kormányablakokban. Itt jegyezném meg azt is, hogy nem az a típus vagyok, aki elsőként tölti le az életét megkönnyítő alkalmazásokat, nem szeretem az online naptárakat és a bankolást is sokáig laptopon és nem telefonon intéztem. Ám, ha az ember egyszer felfedezi ezeknek az újításoknak a könnyebbségét, belátja, hogy időt, pénzt és energiát spórol.
Azt sem tartom ördögtől valónak, hogy az Ügyfélkaput kétfaktoros hitelesítéssel látták el. Ezen a felületen ugyanis valóban a személyes ügyeinket intézhetjük, házassággal, gyermekeinkkel, ingatlanunkkal vagy vállalkozásainkkal kapcsolatos elintéznivalóinkat, amihez senki nem akarhatja, hogy mások hozzáférjenek. A Facebook már évek óta alkalmazza a kétfaktoros hitelesítést és nem látom a posztok százait, hogy micsoda dolog ez. A közösségi média pedig sokkal többet tud rólunk, mint amennyit az Ügyfélkapun keresztül megtudhatnak rólunk. Zuckerberg platformjára ugyan elvileg mi döntjük el, hogy mit teszünk fel és mit nem, de rengetegen gyakorlatilag mindent feltesznek. Azok is, akik most aggódnak az adataikért rendszerint egy teljes családi porfóliót üzemeltetnek a Facebookon, munkahelyüket, tanulmányaikat, éppen aktuális tartózkodási helyüket is megadva.
Térjünk ki továbbá arra is, hogy a telefonunk is egy kis zsebkém. A rendszer feloldásához sokan az arcukat használják, még többen az ujjlenyomatukat. Nem látom a sorozatos felháborodást, hogy bezzeg a gombos telefon milyen jó volt, ott nem éltek vissza a testünkkel és nem tudták mikor, hol járunk.
Továbbá van még egy rendkívül idegesítő tény a digitalizáció fejlődésével kapcsolatban. Ez nem más, mint hogy lehallgatnak minket. Ha még nem vették volna észre a kedves olvasók, ha éppen Marika nénivel beszélgetnek a kisbabájuk emésztési szokásairól, a következő pillanatban már pelenkareklámokat dob fel a Nagy Testvér. Továbbmegyek, ha kártyával fizetünk mondjuk egy doboz sört, a következő pillanatban az adott termék társairól kapunk hirdetéseket, hogy majd ezeket is próbáljuk ki (megtörtént események alapján.) Lehetséges, hogy ezeken az ügyeken már azért nem háborodunk fel, mert már megszoktuk. Hasznunk viszont aligha van belőlük, pontosabban az a hasznuk, hogy segítenek ötletet adni arra, hogy mire költsük a pénzünket.
A Google egyik kedves tevékenységére is hadd térjek ki. Nem titok, hogy figyelik, ki mire keres rá, sőt az év végén még vicces cikkek is szoktak születni, hogy mi volt az év legkeresettebb kifejezése. Az egyik kedvenc történetem ezzel kapcsolatban mégis az, amikor egy másik hírportálnál dolgoztam és egy olvasói levél érkezett arról, hogy mit képzelünk magunkról, hogy a cikkeink mellett különböző szexuális segédeszközöket reklámozunk. A kedves olvasó nyilván nem volt tisztában azzal, hogy a cikkeink mellett valóban Google hirdetések mennek, de nem mi generáljuk azt, hogy ott mi jelenjen meg, hanem a Google dob fel ötleteket az alapján, amit a kedves olvasó előtte böngészett. A szexuális eszközöket tehát nem mi, hanem a kedves olvasó intézte magának a cikkek mellé, majd szépen lebuktatta magát, ezzel egy vidám napot okozva nekünk.
Összességében tehát jobb, ha belátjuk, évek óta megfigyelnek minket, szokásainkat, küllemünket, gondolatvilágunkat, költési szokásainkat. Ráadásul ezt nem az állam teszi, hanem techcégek, amelyeknek annyi közük sem lenne ehhez, mint az államnak. A progresszivitás jegyében tehát haladjunk a korral (más lehetőségünk úgy sincs) nem mindig olyan szörnyű ez, mint gondolnánk, amikor pedig belejöttünk, talán még élvezni is fogjuk, hogy milyen gyorsan lehet bizonyos ügyeket elintézni.
Fotó: iStock
