Pesti Srácok

Szélsőjobboldaliként figyeltetik meg a németek a CDU volt politikusát, aki a titkosszolgálat vezetője volt

null

A CDU-ból kilépett, Werteunion néven új, konzervatív pártot alapító Hans-Georg Maaßent szélsőjobboldaliként tartják számon. A volt titkosszolgálati elnök alaptalannak nevezi a vádakat, de azért a volt munkahelye megfigyeli.

Párttá alakul a CDU eddigi belső konzervatív ellenzéke, a Werteunion, élén a volt titkosszolgálati vezető Hans-Georg Maaßennel. A CDU fő irányvonalát régóta jobbról, konzervatív nézőpontból kritizáló tömörülés vezetője Hans-Georg Maaßen, a nagy hatalmú Bundesamt für Verfassungsschutz (Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal, BfV) nevű német titkosszolgálat korábbi elnöke.

Az amúgy is mozgásban lévő német politikát most még tovább borzolja egy vele kapcsolatos ügy. Eszerint a BfV folyamatosan megfigyeli az általuk „jobboldali szélsőségesként” számontartott Maaßent – legalábbis ezt állították az ARD Kontraste című politikai műsorában és a t-online hírportálon. A két médium közös kutatása szerint a BfV kiterjedt aktákat vezet Maaßenről, az iratok elemzése alapján a szélsőjobboldalhoz kötve a személyét. Az alkotmányvédelmi hivatal személyiségi jogokra hivatkozva nem nyilatkozik, de miután a Kontraste és a t-online megkereste, Maaßen maga állt a nyilvánosság elé. Egy blogger idézett a hivatal Maaßenhez írt leveléből, amelyben a BfV többek között a volt titkosszolgálati vezető húszoldalnyi nyilatkozatát idézi. Ezt azóta Maaßen a honlapján is közzétette, azt állítva benne, hogy az ellene felhozott vádak teljességgel alaptalanok, „az egész a szövetségi belügyminiszter támadása volt a szabad demokratikus alaprend ellen”.

Forrás: Mandiner; Fotó: rbb24

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.