Punkok: lázadók a kádári diktatúra ellen. Elementáris üvöltésük, rendszerellenes dalszövegeik és rajongóik pogótánca azonnal erőszakos rendőri intézkedéseket “okozott”, koholt vádakon alapuló politikai perek sorozata indult ellenük az 1980-as években. A punkok közül többen disszidáltak, belefáradva a rendőri zaklatásokba, a koncertek akadályozásába. Szerencsére azért vissza is tértek általában másfél, két év külföldi tartózkodás után hazánkba. De miért kezelték őket kiemelt célpontokként? Tóth Eszter Zsófia történész írása.
A CPg-sek sorsa
Én arra döbbentem rá, hogy bármilyen nagy erő van a kezükben, tulajdonképpen bármit megcsinálhatnak. Elbánhatnak bárkivel. Nem lehet dumálni, az beszél, akinek ők megengedik és azt mond, amit ők megengednek. Ha annyira veszélyesek lettünk volna, akár ki is tudtak volna nyírni nyugodtan. Eltüntetnek s kész, viszlát. (…) Náluk van a katonai hatalom, ott a fegyver, azt csinálnak, amit akarnak. Azért csinálták ezt, mert nem volt kedvük hozzá. 20 évvel korábban eltüntetnek, nyomunk sem lesz és kész
– Benkő Zoltán Güzü, a CPg punkegyüttes meghatározó tagja mondta ezt az 1980-as évek kádári diktatúrájáról a Privát rocktörténelem című műsorban.
Mint ma már közismert, a CPg három tagját 1984. február 7-én nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett izgatás bűntette miatt két év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, egy tagját másfél év tartamú szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
CPg punkegyüttes
Kőkemény koncepciós eljárás
Az eljárás a kőkemény diktatúra koncepciós pere volt, hiszen az együttes tagjai semmi mást nem tettek, mint számaikban kimondták a véleményüket a diktatúráról. A CPg szegedi punkegyüttes bátor és őszinte volt, akkor is, amikor Erdős Péter munkásságát „értékelték” számukban, és akkor is, amikor azt állították, „a Magyar Népköztársaságban mindenki tetű”, gondolva itt a diktatúrát kiszolgálókra.
A punk a kádári diktatúra elleni szembenállás, lázadás volt. Mind a mai napig lenyűgöz a punkok bátorsága, az, hogy punk külsejükkel és elementáris üvöltésükkel szembe mertek menni az 1980-as évek ólomidőben telő mindennapjaiban a diktatúrával.
Írásomban a magyar punkok 1980-as évekbeli történetének egy kevésbé ismert részét helyezem középpontba: sokan közülük disszidáltak, egy részük visszatért, más részük külföldön él ma is. Mi volt ennek az oka? Ahogy Güzü is megfogalmazta, a totális ellehetetlenítés, a kibírhatatlan rendőrségi zaklatások sorozata.
Többen börtönbüntetésük letöltése után döntöttek úgy, hogy elhagyják Magyarországot. Benkő Zoltán Güzü is: „Hamis útlevéllel elszöktem Ausztriába. Megláttam a Nickelsdorf táblát, jól van, nem kaptak el.”
Margit utca, Ikarus Művelődési Ház. Magyar Péter, az Invázió együttes tagja. Forrás: Fortepan; adományozó: Urbán Tamás
A Pol Pot megye punkjai című filmben szerepel egy részlet Güzü ausztriai leveléből is:
Kénytelen vagyok a luxust megszokni, nem összerezzenni, ha rendőrt látok. Csak tátom a számat. A szabadság a levegőben van, érezhető. Minden rendezett, ésszerű.
„A barátnőm utánam jött. Összeismerkedtem vele az ítélet előtt. Várt rám egy évet. Én kijöttem, kiszöktem és utánam jött. Ott voltam másfél évig Ausztriában, utána mentem Amerikába. Ott voltam öt évet, kiégett házban laktam. 1993-ban jöttem haza.” Güzü addig harcolt az útlevélosztállyal, hogy kapjon magyar útlevelet – mesélte a Pol Pot megye punkjaiban, Kövessy Róbert kiváló filmjében.
Mi volt a disszidálás?
A disszidálás a kádári diktatúra alatt azt jelentette, hogy az állampolgár jogellenesen távozott külföldre.
A nyugati határok le voltak zárva, az 1980-as években turistaútlevéllel is háromévente lehetett csak nyugatra utazni. Sokan befizettek egy háromnapos bécsi turistaútra és kint maradtak. Első lépésként menekülttáborba kerültek. A „kiutazása közérdeket sért” bélyeggel volt, akinek egyáltalán nem adtak nyugati országba szóló útlevelet, így sok punknak sem. Ezért voltak kénytelenek hamis útiokmányokkal elindulni. Aki külföldön maradt, rokonait meghurcolták, lakását elvették.
Az 1980-as évek ólomideje
Az 1980-as évek elejének világa olyan volt, mintha megállt volna tényleg az idő.
Nem mehetek oda, ahova akarok, nem csinálhatok azt, ami akarok, mert jó kommunistaként kell élnem, egy jó kommunista azt csinálja, amit parancsolnak neki. (…) A metró, minden plakát, hirdetés nélkül, a maga szocialista realista egyszerűségében, a tipikus szocialista üresség
– ez a mondat az East Punk Memories (rendezte: Lucile Chaufour) című filmben hangzott el, jellemezve az évtizedet.
A Kádár-kolbászos rendőrök bármikor igazoltathattak, a punkokkal ellenségesek voltak az ún. kispolgárok, munkások is, verekedéseket provokáltak a külsejük miatt velük. Úgy tűnt, mindennek sosem lesz vége, nem jön kedvező fordulat.
Disszidálók és hazatérők
A punkok számára a rendőrségi zaklatásokon túl a koncertek ellehetetlenítése is meghatározó tényező volt. Még az 1980-as években is csak engedéllyel lehetett koncertezni. Egy-egy jó fej művelődésiház-igazgató vagy kultúros szemet hunyt a dalszövegek ellenőrzése felett, de nem ez volt az általános. Mivel még a dalszövegeknek is diktatúra-kompatibilisnek kellett lenniük, több fellépés nem valósulhatott meg.
Horváth Attila Hemü és Tóth Miklós Max, a Kretens meghatározó tagjai is, miután Hemü rendőrségi figyelmeztetést, Max pedig nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatás miatt kapott megrovást, távoztak Magyarországról. Tóth Max még az 1980-as években visszatért. Ugyanígy tett a punk szcéna meghatározó alakja, Rupaszov Tamás is. Távozott az Auróra együttes alapító tagja, Eszényi Attila Madár is, aki szintén a rendőrségi zaklatásokat nem bírta tovább.
Ő a legutolsó hírek szerint Amerikában él.
Balról a második Tóth Miklós Max. Forrás: Fortepan; adományozó: Urbán Tamás
A Trottel alapító tagjai közül előbb Bodnár Zoltán Bogyó, majd később Lőrincz Sándor Lörke is külföldre távoztak, majd visszatértek. Az 1980-as évek elejének nyomasztó világa olyannnyira meghatározhatott egyéni döntéseket, hogy amikor 1988-ban Rupaszov Tamás visszakapta az útlevelét és francia turnéra mehetett a Trottel együttes, Vastag László dobos ezt nem akarta elhinni, hogy lehetséges a külföldi turné, és nem fogja megakadályozni sem a rendőrség, sem az állambiztonság. Úgyhogy ő ekkor kilépett a zenekarból.
Margit utca, Ikarus Művelődési Ház. Balról a második Rupaszov Tamás. Forrás: Fortepan; adományozó: Urbán Tamás
Az 1980-as évek második felének lazulása és magánéleti okok is szerepet játszhattak abban, hogy több punknál a külföldi lét csak időleges volt.
Óriási szerencsénk, hogy hazatértek és a magyar punk élet meghatározó alakjai maradtak.
Az 1980-as évek második felében a kétkazettás magnók elterjedésével már a rendőrség sem tudta megakadályozni a zenék terjedését, és egyre több ember juthatott hozzá az életét meghatározó dalokhoz.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS