Pesti Srácok

A Puskás Akadémia vezeti a hazai tabellát! PAFC - Mezőkövesd: 1-0

A Puskás Akadémia vezeti a hazai tabellát! PAFC - Mezőkövesd: 1-0

Az idei esztendőben, a tavasz végén a Puskás Ferencről elnevezett első osztályú klub olyan helyezéssel zárta a bajnokságot, hogy az Európa Ligában is elindulhatott és első ízben tapasztalatot szerzett nemzetközi futballból. Ez egy hatalmas eredmény, egy ennyire fiatal klubtól. Tegnap este azonban az NB1-ben a Mezőkövesdet fogadták, és nem volt könnyű dolguk.

A Pancho Aréna egyszerűen gyönyörű, nincs mit ezen szépíteni, már csak ezért is érdemes a Puskás Akadémia hazai találkozóit követni, ráadásul egyre összeszedettebben játszanak, úgyhogy nem csak az építészet szórakoztatja a nézőt, hanem a labdarúgás is. A Mezőkövesd mindig nehéz ellenfél az utóbbi időkben a hazai első osztályban és ezen a héten a második helyről várták a fordulót. Kuttor Attila csapata az első játékrészben sokszor engedett kontra lehetőségeket a Puskásnak, gól nem született, de meg kell jegyezni volt harc és ennek következtében szabálytalanságok is tarkították a meccset. A legveszélyesebb szituáció a harmincadik percben Mancé volt, de hárított a kövesdi hálóőr.

Az első félidőben maradt a 0-0, amikor a bíró lefújta játékrészt, mindkét csapat próbált harcolni, sokszor labdát tartani, az aktívabb csapat mindenképp a Puskás volt. Viszont érdemes megemlíteni, bármennyire is sokan arra számítottak, hogy ez egy pörgős meccs lesz, a körmünket azért nem rágtuk le. A második félidő vendég cserével kezdődött, ebből is érezhető volt, hogy Kuttor nem volt elégedett a teljesítménnyel. Az első igazán komoly lövésre a negyvenkilencedik percig kellett várni, de a mezőkövesdi Berec bombáját szögletre blokkolták. A sarokrúgást követően Nesterovnak még volt lehetősége fejelni, de mellé ment.

Nem sokkal később a Puskás előtt is nagyobb helyzetek teremtődtek, de Meiszter lövését hárítani tudta a kapus. A második félidő első hét-nyolc percében több minden történt mint az egész elsőben, de a későbbiekben sem volt rossz a tempó. Az ötvenkilencedik percben aztán Alexandru Baluta révén, éles szögből meglett az első gól, vezet a Puskás 1-0-ra, így a bajnokság legdrágábban vásárolt játékosának találatát élvezhették a nézők. A hatvannegyedik percben aztán Komáromi majdnem berúgta a másodikat is, azonban a jó formában védő mezőkövesdi kapus ismét hárít. A hetvenedik perc tájékán Mezőkövesd is eljutott végre az ellenfél kapuja elé, de komoly lövés nem volt. A nyolcvanötödik percben Deutsch fantasztikus bombája ment mellé és elkezdett újra pörögni a mérkőzés. Több eredménytelen támadás után a kilencvenkettedik percben Berec volt ismét veszélyes a Puskás kapujára, de mellé ment a labda, nem sokkal később pedig a bíró lefújta a találkozót. Az Újpestet és a Kispestet győzte idáig le a Puskás Akadémia és a pénteki Mezőkövesd elleni sikerrel az NB1-es tabella élére ugrott a csapat.

PestiSracok facebook image

Fotó: Facebook/PAFC

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.