Pesti Srácok

A részeg sofőrnek egy este alatt összejött egy félmilliós bírság és 64 büntetőpont

A részeg sofőrnek egy este alatt összejött egy félmilliós bírság és 64 büntetőpont

Ittasan próbált elmenekülni egy autós a rendőrök elől a XIV. kerületben, közben több piros lámpát és stoptáblát hagyott figyelmen kívül – írja az esettel kapcsolatban a Police.hu.

A közleményben kifejtik, a zuglói rendőrök akartak igazoltatni egy autóst múlt szombaton éjszaka a Vezér utcában, azonban a sofőr a rendőri jelzésnek nem állt meg. Menekülése közben több piros lámpát és stoptáblát is figyelmen kívül hagyott, végül egy társasház mélygarázsába hajtott be. Ott leparkolta a járművet, és mintha mi sem történt volna, elindult a kijárat felé, de a rendőrök feltartóztatták, majd előállították. A 28 éves férfi beismerte, hogy azért próbált meglépni, mert alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon ittas járművezetés miatt indítottak ellene büntetőeljárást. Felelnie kell a menekülés közben elkövetett szabálytalanságok miatt is: összesen 520 ezer forint közigazgatási bírságot és 64 büntetőpontot gyűjtött össze, emellett szabálysértési eljárás indult vele szemben, vezetői engedélyét pedig – amelynek orvosi alkalmassági ideje öt éve lejárt – bevonták.

Forrás: police.hu; vezetőkép: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.