Pesti Srácok

A román Simion utálja ugyan a magyarokat, de ötleteket szívesen lop tőlünk

A román Simion utálja ugyan a magyarokat, de ötleteket szívesen lop tőlünk

Tévévitán vett részt csütörtökön este a két versenyben maradt román elnökjelölt. Nicusor Dan liberális jelölt egyebek mellett arról is beszélt, hogy hivatalos rendezvényeken nem kellene megengedni a területi autonómia jelképeinek, így például a székely zászló használatát. George Simion, az AUR elnöke pedig azt mondta, leáldozott az idejük azoknak, akik a magyarok és a románok közötti konfliktus rögeszméjéből élnek.

A Romániában élő magyar kisebbség jogainak garantálása és a székely zászló használata is a témák között szerepelt a román elnökválasztás két versenyben maradt jelöltje között rendezett első tévévitán: mind az európai elkötelezettségű Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere, mind George Simion, a több párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke inkább ellenfele szavazótáborát próbálta megnyugtatni válaszával.

A Euronews román adásának csütörtök esti elnökjelölt-vitájában azt kérdezték a jelöltektől, hogy az ország nyugati szomszédjával, Magyarországgal ápolt kapcsolatok jegyében milyen garanciákat nyújtanának államfőként a Romániában élő magyar kisebbség számára etnikai identitása szabad megélése érdekében, illetve támogatják-e, hogy helyi kulturális, vagy sporteseményeken kitűzhessék a székely zászlót.

Nicusor Dan azt mondta: Románia példás módon viszonyul nemzeti kisebbségeihez, köztük a magyarokhoz is, de szerinte hivatalos rendezvényeken nem kellene megengedni egy "területi autonómia jelképének" használatát. George Simion sokkal hosszabban beszélt a magyarokról. Azt mondta: a magyar etnikumúak jó állampolgárai Romániának, de meg kell érteniük, hogy azoknak, akik ellentétet szítanak köztük és a románok között, a "történelem szemeteskukájában" van a helyük.

Szerinte ők nem a magyar közösség javát akarják, hanem ugyanabba az irányba akarnak menni, mint "Emmanuel Macron és a brüsszeli globalisták", ahelyett, hogy azt az "egészséges, konzervatív irányt" követnék, amelyet a magyar nép többsége támogat.

- szögezte le a magát a szuverenista mozgalom képviselőjének tartó elnökjelölt.

A válaszadás jogán ellenfele arra emlékeztette - a közéleti szereplését a stadionok lelátóin kezdő - George Simiont, hogy a román szurkolói közösségek az utóbbi években számos alkalommal magyarellenes rigmusokat skandáltak a labdarúgó mérkőzéseken. "Az kérdezném Simion úrtól, hogy ott volt-e esetleg?" - érdeklődött Nicusor Dan.

George Simion nem válaszolt a kérdésre, csak arra emlékeztette ellenfelét, hogy 2000-ben még Nicusor Dan is nyilvánosan állást foglalt az LMBT-kisebbség ellen. Úgy vélekedett: a megváltozott helyzetben, Románia lehetséges elnökeiként, mindketten oda kell figyeljenek, mit mondanak, és tisztelniük kell minden polgártársukat.

Románia 19 millió szavazópolgára május 18-án választ új elnököt a második fordulóba jutott George Simion és Nicusor Dan közül.

Forrás: MTI, Infostart; Fotó: Facebook
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."