Pesti Srácok

A román soviniszták megtalálták ősellenségüket: a kürtőskalácssütőket – Ebben igazi szövetségesük Márki-Zay Péter

A román soviniszták megtalálták ősellenségüket: a kürtőskalácssütőket – Ebben igazi szövetségesük Márki-Zay Péter

Román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat egy vásári kürtőskalácssütőn a hétvégi Gesztenyefesztiválon Cătălin Cherecheș (a hangzás megtévesztő meglepő, de nem Kerekes Katalinnak hívják az urat), Nagybánya polgármestere, majd amikor intézkedését felülbírálva magyar helyettese eltávolíttatta onnan a román nemzeti jelképeket, bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszavonja Pap Zsolt István valamennyi alpolgármesteri hatáskörét. Kerekes Chereches úr egyébként meglepően jó barátságot ápolt Márki-Zay Péterrel, így kevésbé meglepő, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester román nyelvtanfolyamot indított városában.

A harmadik mandátumát töltő polgármesternek a fesztivál előkészületei során nem tetszett, hogy a rendezvényen felállított kürtőskalácssütőn nem tüntették fel román nyelven is az édesség elnevezését, ezért felszólította egyik városházi beosztottját, hogy takarja el román zászlókkal a magyar feliratokat, "ott, ahol nem értjük, mit ír" – idézte fel a csütörtökön történteket a Kronikaonline.ro, Adrian Szelmenczi újságíró, emberi jogi aktivista bejegyzésére, illetve a kolozsvári Főtér portál szombati cikkére hivatkozva. A városháza alkalmazottai el is helyeztek a sütödén két román trikolórt, a kürtős magyar nevét pedig a román "cozonac" (kalács) feliratú molinóval takarták el.

Az RMDSZ Máramaros megyei szervezete állásfoglalást tett közzé közösségi oldalán, amelyben érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte a polgármester gesztusát, úgy értékelve, hogy ezzel árkot ás a város román és magyar közössége közé. A szervezet tudatta, hogy Pap Zsolt István, Nagybánya RMDSZ-es alpolgármestere péntek reggel elrendelte: vegyék le a román zászlókat a kürtőskalácssütőről. A politikai pályafutása során több pártot és pártszövetséget megjárt polgármestert rendkívül felbőszítette magyar helyettese intézkedése, amit meg is torolt. Cătălin Cherecheș szombaton egy helyi videóbloggernek nyilatkozva bejelentette: mivel az ő egyik magyar "delegáltja", aki "látszólag" Nagybánya alpolgármestere, megengedte magának, hogy rátegye a kezét a román zászlóra és eltávolítsa, visszavonja minden alpolgármesteri megbízatását.

A polgármester többször kihangsúlyozta, hogy a megyeszékhely hivatalos neve Baia Mare, "akkor is, ha udvariasságból, eleganciából elfogadjuk, hogy itt-ott megjelenjen a Nagybánya elnevezés is", és azt fejtegette: nem várható el a románoktól, hogy szótárban kelljen megnézniük, mit jelentenek a mások által kihelyezett magyar feliratok.

PestiSracok facebook image

A Krónika beszámolójában megemlítette, hogy a tíz százalékban magyarok lakta máramarosi megyeszékhely elöljárójának újabb magyarellenes lépéséhez Márki-Zay Péter is "asszisztált". A hétvégi Gesztenyefesztiválon ugyanis Nagybánya testvérvárosa, Hódmezővásárhely polgármestereként a magyarországi ellenzék volt kormányfőjelöltje is részt vett és több nyilvános eseményen mutatkozott Cherecheșsel.

A lap szerint Cătălin Cherecheșt a legellentmondásosabb román politikusok között tartják számon; a korrupcióellenes ügyészség (DNA) két ügyben is vádat emelt ellene, 2016-ban pedig úgy sikerült először újraválasztatnia magát, hogy közben előzetes letartóztatásban volt. Az egyik ügyben idén februárban öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Kolozs megyei törvényszék alapfokon csúszópénz elfogadásáért, törvénytelen kereskedelmi tevékenységért, hamis nyilatkozattételért; a vád szerint üzletemberektől fogadott el kenőpénzt 2013-ban. Másik korrupciós ügyében nem született még ítélet.

Forrás: Krónikaonline; Fotó: Cătălin Cherecheș/Facebook (a képen Kerekes Katalin, izé, Cătălin Cherecheș és Márki-Zay Péter)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?