Pesti Srácok

A román szélsőségesek ismét az úzvölgyi katonatemetőben románkodtak

A román szélsőségesek ismét az úzvölgyi katonatemetőben románkodtak

Nagy papírlapra nyomtatott román trikolórral takarták le a kétnyelvű (magyar és román) tájékoztató feliratokat az úzvölgyi katonatemetőben a hősök napja alkalmából odasereglett román nacionalisták, arra hivatkozva, hogy nem tűrik tovább az "idegen jelképeket" - írta pénteken a Székelyhon.ro hírportál, a Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) előző napi megemlékezéséről közölt fényképes tudósításában.

A két szervezet felhívására idén is több száz, román nemzeti színű zászlókat lengető, többnyire népviseletbe öltözött román tüntető vonult csütörtökön az elnéptelenedett székelyföldi Úzvölgye településrész katonatemetőjébe, hogy "megvédje" az ott három éve önkényesen felállított, egy friss bírósági határozat által azonban eltávolításra ítélt betonkereszteket. A temetőben tartott ortodox szertartás és a közéleti szereplők beszéde előtt Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője takarta le a román nemzeti színű plakáttal az emlékhely kőfalát.

– idézte Tirnoveanut a Székelyhon, hozzátéve: az ezt követő tapsvihar és a román himnusz eléneklése közepette az egybegyűltek román nemzeti színű szalagokat kötöttek a katonatemető bejáratára, a székely kapura.

PestiSracok facebook image

A megemlékezésen ismét felolvasták azoknak a román hősöknek a névsorát, akiknek a maradványai szerintük az úzvölgyi temetőben nyugszanak, a résztvevők pedig "Jelen!" felkiáltással válaszoltak a felolvasott nevekre. George Simion parlamenti képviselő, a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott AUR elnöke sikerként értékelte, hogy az utóbbi években "vissza tudták venni az irredenták és sovének által elfoglalt objektumokat", egyebek mellett az úzvölgyi katonatemetőt. Bejelentette: az AUR jövő héten kezdeményezni fogja, hogy a katonatemető kerüljön a bukaresti védelmi minisztériumhoz, és így a román államhoz.

A csíkszentmártoniak által honvédtemetőként számon tartott úzvölgyi sírkertben 2019-ben önkényesen "román parcellát" kialakító, és az állítólag ott nyugvó román hősöknek ötven betonkeresztet állító moldvai Darmanesti község polgármestere, Constantin Toma arról beszélt, hogy nem szükséges senkitől sem engedélyt kérniük ahhoz, hogy a román hősök emléke előtt tisztelegjenek, és elfogadhatatlannak tartják, hogy egyesek szerint a keresztjeiket le kell rombolni. Az úzvölgyi katonatemető három éve vált román-magyar konfliktus helyszínévé. 2019-ben a román hősök napján több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, amit a székelyföldi önkormányzatok hívására több száz székely élőlánccal próbált megakadályozni, sikertelenül.

A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) 2019. június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem Úzvölgyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a nevét a román nacionalisták megemlékezésein rendre felolvassák. A mára elnéptelenedett, Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye település, a területén fekvő katonatemető és kaszárnyasor, illetve a katonatemetőben létrehozott román parcella kapcsán számtalan per van folyamatban a romániai bíróságokon. A Bákó Megyei Törvényszék februárban kimondott ítéletében érvénytelenítette az úzvölgyi katonatemető román parcellájának építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el.

Forrás: Székelyhon, MTI, kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.