Pesti Srácok

A soroksári polgármester sváb jelöltjét támadja a kisebbségek képviseletére érzéketlen ellenzék

A soroksári polgármester sváb jelöltjét támadja a kisebbségek képviseletére érzéketlen ellenzék

Az önkormányzati választások óta eltelt időszakban Budapest kerületeinek többségében és a fővárosi közgyűlésben is megválasztották már az alpolgármestereket és a főpolgármester-helyetteseket, azonban Soroksáron erre még nem került sor. A főváros XXIII. kerületében várhatóan holnap döntenek az alpolgármester személyéről, az ellenzék pedig ezúttal sem tétlenkedik: folyamatosan támadja a polgármester, Bese Ferenc jelöltjét.

A soroksári polgármester, Bese Ferenc a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: nagy körültekintéssel, sok szempontot figyelembe véve igyekszik javaslatot tenni a leendő alpolgármester(ek) személyére, ezért is kérte ki a soroksári választópolgárok véleményét, de egyeztetett több civil szervezet vezetőjével is arról, hogy a megválasztott képviselő-testület tagjai közül kit is látnának szívesen az alpolgármesteri székben. A polgármester ezek után hozta meg azt a döntést, hogy Fuchs Gyula képviselőt javasolja majd a tisztség betöltésére.

– fogalmazott Bese Ferenc. A polgármester hozzátette:

PestiSracok facebook image

A soroksári alpolgármester személyéről kedden dönt a grémium.

Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.