Pesti Srácok

A Soros-tervet akarja végrehajtani Brüsszel a migránspaktummal

A Soros-tervet akarja végrehajtani Brüsszel a migránspaktummal

Soros György 2015-ben megírt tervét próbálja egyre durvább léptékben megvalósítani a brüsszeli elit a migránspaktummal - vélekedtek a résztvevők a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában, melyben Kulifai Mátét, a Hetek lapszerkesztőjét, Kiszelly Zoltánt, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatóját és Szikra Leventét, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjét a Karácsony Gergelyt körüllengő politikai korrupciós ügyekről is kérdezte Lánczi Tamás.

A hirado.hu beszámolója szerint a műsorban a baloldal pénzügyi botrányai mellett a Brüsszel által erőltetett migrációs paktum is terítékre került. A házigazda felidézte, hogy Márki-Zay Péter tavaly kikotyogta, hogy Karácsony Gergely mozgalma 500 millió forintot kapott.

- emlékeztetett rá Lánczi Tamás, majd felelevenítette, hogy azóta már számos egymásnak is ellentmondó magyarázattal állt elő Karácsony Gergely a külföldi támogatásokkal kapcsolatban. Kulifai Máté szerint a baloldal kampányának egyik legérdekesebb mozzanata Karácsony Gergely visszalépése volt.

PestiSracok facebook image

- vetette fel a kérdést Kulifai Máté, aki rámutatott, hogy az amerikai Demokrata Párthoz közeli körökhöz vezetnek a baloldalhoz érkező támogatások szálai.

- feszegette tovább a kérdést a házigazda.

"A szponzorok azt láthatták, hogy nem a liberális főpolgármester tudja megszólítani a >kiábrándult

Folytak be azután is komoly adományok, hogy visszalépett Karácsony Gergely, és azután is, hogy elveszítették a választásokat"

- hangsúlyozta Kulifai Máté.

Kiszelly Zoltán a gyűrődésmentes bankjegyek kapcsán emlékeztetett rá, hogy az uniós szabályok szerint csak tízezer eurót lehetne készpénzben áthozni a határon.

- vélekedett a politológus. Lánczi Tamás azt is firtatta, előfordulhat-e az, hogy a DK kiáll Karácsony mögül és nem támogatja majd a jövőre esedékes önkormányzati választásokon?

- magyarázta Szikra Levente, aki szerint Gyurcsány Ferencnek nem az a fontos, hogy ki ül a főpolgármesteri székben, hanem az, hogy milyen közgyűléssel dolgozik együtt a főpolgármester. Az Európai Unió által erőltetett migránspaktummal kapcsolatban Lánczi Tamás rámutatott, hogy kötelező migránsszétosztási rendszert akarnak bevezetni és pénzbüntetéssel sújtani azokat az országokat, amelyek nem hajlandók befogadni az illegális bevándorlókat.

- szögezte le a házigazda.

- reagált Szikra Levente, aki hangsúlyozta, hogy mindez milliárdos nagyságrendű fizetési kötelezettséget jelentene Magyarország számára, miközben hazánk már több százmilliárd forintot költött a schengeni külső határok védelmére, ráadásul Brüsszel is tartozik hazánknak sok milliárd euróval.

- fogalmazott Szikra Levente.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.