Pesti Srácok

A spanyol kormány elfogadta a Google-adó bevezetéséről szóló javaslatot

A spanyol kormány elfogadta a Google-adó bevezetéséről szóló javaslatot

Technológiai nagyvállalatok meghatározott digitális szolgáltatásainak megadóztatásáról szóló javaslatot fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban.

Ha az indítványt a parlament elfogadja, a világszerte Google-adó néven ismert közteher mértéke Spanyolországban 3 százalék lesz, és a világszinten 750 millió euró, belföldön pedig a 3 millió euró éves bevételt meghaladó cégeket fogja érinteni, ilyen például az Apple, az Amazon és a Facebook. Az intézkedéstől 986 millió euró éves bevételt remél a spanyol kormány, amely 2020 decemberétől javasolja az új adónem bevezetését, hogy időt biztosítson a felkészülésre a cégeknek, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak is egy esetleges közös digitális-adó elfogadására. Amennyiben létrejönne egy ilyen megállapodás, Spanyolország ehhez igazítaná belső szabályozását - mondta María Jesús Montero pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján. Bejelentette: a kormány elfogadta a Tobin-adó néven közismert pénzügyi tranzakciós adó bevezetését is, amely az 1 milliárd eurót meghaladó piaci értékű cégek részvénykereskedelmét sújtaná 0,2 százalékos járulékkal. Az intézkedéstől várt éves költségvetési bevétel a kabinet becslése szerint 850 millió euró. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság idején a pénzügyi szektor jelentős állami anyagi segítséget kapott, amiért most "erőteljesebben" járulhat hozzá a közszolgáltatások fenntartásához. Hozzátette: a baloldali koalíciós kormány egy igazságosabb adórendszer kialakítására törekszik, amely illeszkedik az új gazdasági realitásokhoz.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.