Pesti Srácok

A szejm mostantól videokonferencia formájában ülésezhet

A szejm mostantól videokonferencia formájában ülésezhet

A lengyel alsóház a házszabály módosításával megteremtette csütörtökön annak a lehetőségét, hogy videokonferencia formájában tarthassák meg a parlamenti üléseket olyan rendkívüli helyzetekben, amilyennek a jelenlegi koronavírus-járvány (Covid-19) is számít.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) által előterjesztett módosítások mellett a 460 fős alsóház 368 jelen lévő tagja közül 250-en szavaztak, 104-en ellenezték a megoldást. A módosítást még a meglévő előírások szerint, a szejm épületében kellett lebonyolítani, amint ezt a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) szorgalmazta, a nemzeti radikálisok és a szélsőliberálisok szintén ellenzéki koalíciója, a Konföderáció támogatásával. A két tömörülés ugyanis törvénytelennek találta a PiS eredeti tervét, miszerint az említett szabályzatmódosítást is már videokonferencia keretében szavaznák meg a szejm pénteki ülésnapjának elején. A csütörtöki vitán részt vevő képviselőket a vírusfertőzés veszélye miatt 12 parlamenti tárgyalóterembe ültették szét, védőeszközökkel szerelték fel őket, így sokan kesztyűt, egyesek védőmaszkot viseltek.

Az elfogadott szabályzatmódosítás nyomán a képviselők többsége – kivéve a frakciók egy-egy képviselőjét – pénteken már otthonából bonyolítja le a kormány által a koronavírus-járvány kapcsán előterjesztett, a lengyel GDP mintegy 10 százalékát érintő gazdaságélénkítő csomagról szóló vitát és szavazást. A parlamenti ülés megtartása videokonferencia formájában a módosítások szerint rendkívüli helyzetekben, így hadiállapot, szükségállapot, katasztrófa-, illetve járványhelyzet idején alkalmazható. Az alsóházi iroda ilyen esetekben megfelelő elektronikus eszközökkel látja el a honatyákat.

Lengyelországban múlt pénteken hirdették meg a járványhelyzetet, kedden pedig kijárási tilalmat rendelt el a kormány. A mozgáskorlátozás nem érinti a munkahelyre utazást, a bevásárlást, valamint a két személynek, illetve egy család több tagjának engedélyezett, korlátozott létszámú sétákat sem. Lengyelországban csütörtök estig 1163 Covid-19 fertőzést regisztráltak, és a koronavírusos betegek közül eddig 14 beteg hunyt el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.