Mint egy keddi törvénymódosításból kiderült, harminc éves korukig állami ösztöndíjjal támogatja a kormány a gyermeket vállaló, házas egyetemi hallgatókat. Ez is hasonlóan “gyalázatos” intézkedés, mint mikor egy Diákhitellel rendelkező édesanyának a teljes diákhitel-tartozása elengedésre kerül, amennyiben még nem töltötte be a 30. életévét, és felsőoktatási tanulmányai alatt vagy az oklevél megszerzését követő 2 éven belül gyermeke születik. Az ilyen megszorító intézkedések újabb kordonbontást kívánnak.
A Telex szomorúan konstatálta, hogy a törvénymódosítás értelmében a fenti feltételeknek megfelelő hallgatóknak nem kell önköltséget fizetniük, illetve, ha eddig önköltséges képzésre jártak, átsorolják őket állami ösztöndíjas képzésre. A gyereket nevelő doktoranduszok esetében meghosszabbítják a határidőt a doktori értekezésük leadására, emellett szülőként jogosulttá válnak a gyermekek otthongondozási díjára is.
A támogatásra a hallgató gyereke születésének vagy örökbefogadásának, illetve házasságkötésének időpontját tartalmazó félévtől a 30. születésnapját tartalmazó félévig jogosult.
Vezető kép: MTI/Kovács Anikó
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS