A Szeviép-üggyel vége a bírói “függetlenség” mítoszának!

Hogyan gondolhatta a Szeviép vezetőit felmentő bírói tanács három tagja, hogy ezt megúszhatja? Miért gondolta azt ez a három bíró, hogy nem lesz helyi – és persze országos – botrány abból, hogy ezt a Szeged környékén számtalan kis- és középvállalkozást és családot tönkretevő társaságot felmentik? Miért hihették azt, hogy ez az ítélet is elsikkad majd a vállalhatatlan bírósági döntések tengerében?

Szeged szocialista fellegvár már régóta, gyakorlatilag ugyanaz a helyi elit irányítja már évtizedek óta, amely alapvetően „jogfolytonos” a szocializmus nómenklatúrájával, szociológiailag annak mindenképpen szerves, szerkezetazonos folytatása. És Szeged város polgárai gyakorlatilag minden választáson ragaszkodtak is ehhez az elithez, függetlenül attól, hogy milyen irányt vett a város fejlődése, és milyen ügyecskéi és hatalmas botrányai voltak ennek az elitnek. Szeged csak magyar viszonylatban nagyváros; szociológiai értelemben valójában egy olyan kisváros, amelynek felső 1-2 százaléka annyira belterjes lehet, amennyire csak akar. Ilyen közegben a politikai és a gazdasági elit összefonódása természetes, mint ahogy minden más elitcsoport is szükségszerűen csapódik hozzá ehhez a konglomerátumhoz, részben azért, hogy vélt társadalmi súlyának megfelelően legyen része az elitnek, másrészt ez a kapcsolat teszi lehetővé, hogy a különböző nem gazdasági társadalmi alrendszerekben birtokolt helyi pozíciók gazdasági előnyökre legyenek konvertálhatóak.

Hiába jók viszonylag a fizetések a közigazgatás, az igazságszolgáltatás vezetői pozícióiban, azok csak egy tisztes megélhetést tesznek lehetővé, ami nem vonzó azok számára, akik a gazdasági elit életmódjára áhítoznak.

Természetesen minden magyar nagyvárosban kialakult ilyen helyi elit: minden nagyváros egymástól egyre inkább elkülönülő jobboldali és baloldali politikai elitje létrehozta a maga gazdasági, politikai, kulturális holdudvarocskáját. Vannak azonban nagyon jelentős különbségek. Egyrészt a választók sok nagyvárosban voltak olyan bölcsek, hogy szavazataikkal nem betonoztak be egyébként alkalmatlan eliteket, legfeljebb olyanokat, amelyeknél a stiklik komoly teljesítménnyel is társultak. Még olyan szocialista fellegvárakban is elhajtották az alkalmatlan szocialistákat 10 évre, mint Pécs. Másrészt pedig a nem túl acélos elméjű, de rendkívül kiterjedt pécsi balliberális politikai hálózatnak is volt annyi esze, hogy ne a saját városának bíróságain tárgyaltassa a saját korrupciós ügyeit. A nagyobb ügyekben rendszeresen elfogultságot jelentettek, tudva, hogy a közismert összefonódások miatt védhető ítélet helyben nem születhet.

A Szeviép-ügy harmadik és legmocskosabb jellegzetessége – egyébként tipikus liberális szokásként –, hogy nemcsak állami és önkormányzati megrendelésekkel lakatják jól a hálózatuk részét képező cégeket, nemcsak túláraznak, hanem eltűrték, sőt, bátorították, hogy a hasznot, a hálózat leágazásait is gazdagító részt a valódi munkát végzők, az alvállalkozók ki nem fizetésével is növeljék.

A tipikus MSZP-SZDSZ-es „gazdasági modell” ez volt, hogy akár felesleges projekteket csináltattak meg – nemcsak EU-s pénzből, hanem közvetlen magyar állami és önkormányzati forrásokat megszerezve –, azokat is durván túlárazták, majd az eltüntethető pénzmennyiség növelése érdekében a valódi munkát végzők nagy részét sem fizették ki.

Szeged, 2010. május 6. “Mi megépítettük… Ti nem fizettétek ki…” felirat látható a 47-es úton Szeged határában, ahol a Szeviép Zrt. az M43-as autópálya építésében és más beruházásokban részt vevő alvállalkozói tüntetnek. A cégek azért demonstrálnak, mert – állításuk szerint – az építőipari vállalkozás mintegy 3 milliárd forintnyi befogadott számla kifizetésével maradt adós. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ez a jelenség 2006 után a válság és a várható biztos bukás hatására, a prognosztizálható politikai károk ellenére drámaian elharapódzott.

Ha valaki rövid választ keres arra, hogy miért nyert a Fidesz három választást egymás után, akkor ez az egyik legfontosabb ok: az alvállalkozók ki nem fizetését már sokkal, de sokkal nehezebb megúszni.

Ennek a modellnek a működtetéséhez azonban kirívóan gátlástalan, alvilági kapcsolatokkal, fenyegetési potenciállal is rendelkező „vállalkozók” kellettek, illetve el kellett érni, hogy a helyi igazságügyi elit, a hatóságok ne akadályozzák mindenféle törvényekre hivatkozva a folyamatot, illetve a helyi sajtó ne engedje a köztudatba kerülni, hogy bizonyos kormány- és önkormányzatközeli vállalkozásoknak szokása becsapni az alvállalkozókat, beszállítókat, illetve pénzügyi, gazdasági alapjaik már megroppantak. Az ügyben érintett vállalkozói csoportok pedig jelentős pénzt fordítottak arra, hogy a helyi elit „aranyéletre” vágyakozó tagjait megtámogassák. A szegedi esetben úgy tűnik, hogy az önkormányzat is szerepet vállalt például a helyi bírói elit anyagi helyzetének javításában.

Az elmúlt években a szegedi önkormányzathoz kapcsolódó politikai csoportosulásnak több olyan, elsőre vállalhatatlan ügyet sikerült semlegesítenie, amelyben nem nekik állt a zászló. A választások rendre visszaigazolták a politikai sérthetetlenségüket is, az pedig, hogy egy ekkora bűnügyben még tíz év múlva se legyen jogerős ítélet, teljesen megszokott a liberális magyar jogrendszerben.

Szeged, 2010. május 21. Temesvári Zoltán, az M43-as autópálya építésében közreműködő alvállalkozókat képviselő ügyvéd (k) nyilatkozik az újságíróknak. Folytatják forgalomlassító demonstrációjukat járműveikkel Szeged és Hódmezővásárhely között a 47-es út és az épülő M43-as autópálya csomópontjánál azok az alvállalkozók, akiknek a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. tartozik jelentős összeggel. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A szegedi bírók politikai sérthetetlenségük felőli teljes bizonyosságukban merték megtenni, hogy egy kívülről és az elsőfokú bíróság szerint is nyilvánvaló ügyben felmentik a hozzájuk finoman szólva is közel álló ügyben a vádlottakat. Már ahhoz is hatalmas „bátorság” kellett, hogy eleve ne jelentsenek elfogultságot. De annyira részei a helyi viszonyoknak, hogy minden valóságérzéküket elvesztették már.

Helytelenül mérték fel azonban a politikai közhangulatot, azt, hogy az igazságszolgáltatás állapota már nem visel el több blamázst. A bírói kar megkapta a lehetőséget az elmúlt kilenc évben, hogy a jogfelfogását a magyar választópolgárokéhoz igazítsa, ne a liberális szélsőségeseknek akarjon megfelelni és valóban független rendszerként védelmezze az igazságot és a méltányosságot. Ezt azonban nem volt képes megtenni.

A szegedi bírák már a látszatra sem adtak, annyira biztosak benne, hogy majd megvédik őket. Nagyon úgy tűnik, mintha a bírói kar a törvények felett állna és egy része pedig nyilvánvalóan így is viselkedik, sőt, így is ítél. A bírói függetlenség rendszerváltás után kialakított modellje megbukott.

Ez már nem a bírók, a bíróságok belügye, hanem a legfontosabb közügyeink egyike.