szegedi önkormányzat
Tovább dagad a botrány: képviselőségéről és tiszteletdíja nagy részéről sem mond le Joób Márton (videó)
Két hónapja folyósítják úgy Joób Márton szocialista képviselő több százezer forintos tiszteletdíját, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tagsági díját – mintegy havi 1 millió forintot –, hogy ő közben börtönben ül. A korábbi élsportolót, az MSZP szegedi politikusát még júliusban vették őrizetbe bűnszervezetben, jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanújával, amely ha a bíróság előtt is megáll, Joób akár 20 évre is rács mögé kerülhet. A Joób-botrányról a PestiTV is riportot készített; még azt megelőzően, hogy adásba került volna, Joób Márton levelet küldött Szeged Város Közgyűlésének, amelyben lemondott tanácsnoki és felügyelőbizottsági tisztségéről, és közölte, hogy a kéthavi tanácsnoki tiszteletdíjat – ez 800 ezer forint – az Újszülött Életmentő Alapítványnak ajánlja fel. Képviselői mandátumát ezek szerint börtönben ülve is meg kívánja tartani Joób Márton, és arról is megfeledkezett, hogy zárolt bankszámláról nem igazán lehet jótékonykodni. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.