Délvidéki informátorok szerint a tálib kormány informális felügyelete alá kerülnek az Észak-Szerbiában működő afgán embercsempészbandák. A belső villongásokat lezárják, a pénzügyi források küldésének ellenőrzését már át is vették, a helyi hatóságok korrumpálására pénzt biztosítanak, sőt, a fegyverek beszerzését is állják. Alig két és fél évvel az afganisztáni hatalomátvétel után a tálibok már Európa kapuit ostromolják – számolt be a Magyar Nemzet.
Alig egy hónapja a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy szintet lépett a migránscsempészek agressziója a déli határnál. Egy, a Délvidéken működő afgán embercsempész-bűnbanda megfélemlítő videókat kezdett elhelyezni a közösségi médiában. Magukat egyszerűen „killer group” (gyilkos csoport) néven emlegetik, és pisztolyt formáló öklöt mutatnak, valamint a nyak elmetszését imitáló mozdulatokat hajtanak végre a felvételeken. Addigra a helyzet a déli határ közelében egyébként is pattanásig feszült, ugyanis nemrég az embercsempészek már fegyvert is használtak a szerb rendőrök ellen.
A napokban egy új fejlemény vált beszédtémává az eddig egymással is versengő embercsempészbandák köreiben. A lap helyi informátorai szerint zajlik a tálib hatalomátvétel a döntően afgán migránscsempészek felett. Az afgán kormánykörök pénzügyi és egyéb lehetőségeket azonosítottak az embercsempészetben, és azt is felismerték, hogy az egymás ellen is agressziót alkalmazó bandák felett aránylag könnyen átvehetik az irányítást.
Üzenet érkezett tehát Afganisztánból, amely a belharcok megszüntetését, az egységes parancsuralmi működés bevezetését célozza. Ennek érdekében „az anyaország” hajlandó átmeneti pénzügyi segítséget is nyújtani, az érkező források pedig egyaránt szolgálhatják a helyi hatóságok erre hajlandó tagjainak korrumpálását, illetve a további fegyverbeszerzést. A tervek szerint, ha a belső leszámolások véget érnek, akkor az addig ezek által okozott, több százezer euróra (!) becsült veszteségek komoly további haszonnal kecsegtetnek.
A migránscsempészek arról is beszámoltak, hogy szeptember közepe óta megváltoztak az afganisztáni pénzváltók addig laza letétkezelési szabályai. Ezen a területen pár hete már nincsenek független vállalkozások, csak a kijelölt pénzváltóknál lehet pénzeket letétbe helyezni, azaz a pénzküldés központi ellenőrzés alá került. Mindezt azonnal megérezték az észak-szerbiai működési területükön a migránsbandák is. Soraikban az is beszédtéma, hogy Afganisztánból a „papírok”, tehát az úti okmányok gyártása terén is még több segítséget remélhetnek a tálib „hatalomátvételt” követően.
Nem kérdés tehát, hogy a korábban a közösségi médiában fenyegetőző embercsempészek hamarosan még erősebbek, még fegyelmezettebbek, még inkább militarizált működésűek lesznek. Az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően, alig két és fél év elmúltával a radikálisok az afgán embercsempészbandákat is ellenőrzésük alá vonhatják. A következmények immár Magyarország határainál is érezhetők.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Szamiullah Popal
Facebook
Twitter
YouTube
RSS