Úgy érzi magát, mintha A Tanú című film története életre kelt volna, és abban kapott egy szerepet – így látja magát a bűnpártolással a napokban meggyanúsított, a Zoom-hu-n hétfőn megjelent interjújában Ihász Sándor, aki a hatóságok álláspontja szerint lényeges adatokat tartott vissza a Fenyő János médiamágnás több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolásának vizsgálatában. Az egykor a Fővárosi Főügyészséget, majd a Fellebbviteli Főügyészséget vezető Ihász szerint nincs rejtegetnivalója, és kitart azon álláspontja mellett, amely szerint nincs abban kivetnivaló, hogy évtizedek óta baráti kapcsolatban van a merénylet immár ugyancsak meggyanúsított vélt felbujtójával, Gyárfás Tamással, akinek a neve már húsz esztendeje összeforrott a közbeszédben a Fenyő-gyilkossággal.
Ihász Sándor a Zoom.hu-n hétfőn megjelent interjújában lényegében megismételte azt, ami a napokban tett vallomáskiegészítésekor már megjelent a HVG.hu-n, a volt főügyész szerint a meggyanúsítása abszurd feltételezéseken alapul, amelyek ráadásul a szakmai alaposságot is mellőzik. Ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség azt rója Ihász számlájára, hogy Gyárfás Tamástól a Fenyő-gyilkosságról szóló dokumentumokat vett át, majd azokat visszatartva nem fordult az ügyben megszakításokkal húsz éve vizsgálódó hatóságokhoz, hanem az adatokról hivatalosan senkit nem értesítve az irodájában tartotta azokat. Ihász szerint a Gyárfás által átadott jegyzetekben semmi olyan nem szerepelt, ami előbbre vitte volna a Fenyő-ügy megoldását, az aktában szereplő feljegyzéseket akár egy, az ügyet a sajtóból követő laikus is összeállíthatta volna. Ihász Sándor ragaszkodik ahhoz, hogy Gyárfás Tamásnak baráti tanácsot adott, amikor először azt javasolta neki, hogy ne forduljon az egy ismeretlen férfitól kapott iratok miatt a rendőrséghez, majd később azt, hogy mégis értesítse a hatóságot.
A volt főügyész állítása szerint a Gyárfástól kapott dokumentumok között nem szerepelt az a hangfelvétel, amelynek alapján Gyárfás Tamást nemrég meggyanúsították a Fenyő-ügyben. A hanganyagon Gyárfás a hatóságok által a másik felbujtónak tartott Portik Tamással beszélget, és a Fenyő elleni merénylet ügye is szóba kerül. A felvételt állítólag Portik készítette évekkel a gyilkosság után. Az egykori olajos maffia kulcsfigurája és Gyárfás Tamás kapcsolata közeli volt, az immár két leszámolásos ügyben – a Prisztás-gyilkosság és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás – jogerősen elítélt Portikot hat esztendeje Gyárfás egyik házában vették őrizetbe, miután évekig sikertelenül keresték a hatóságok. A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy kisebb módosítások érdekében Ihász Sándor újabb vallomáskiegészítésre készül ügyében.
Forrás: Zoom.hu. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS