Pesti Srácok

A tömegbe hajtott egy autós egy németországi farsangi felvonuláson

A tömegbe hajtott egy autós egy németországi farsangi felvonuláson

Belehajtott egy autós a tömegbe hétfőn egy farsangi felvonuláson a németországi Volkmarsenben, többen megsebesültek - közölte a területileg illetékes észak-hesseni rendőrkapitányság.

A közlemény szerint a gépkocsi vezetőjét a helyszínen elfogták. A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk) jelentése szerint legkevesebb tízen sebesültek meg, köztük gyerekek. Egy ezüst színű kombi Mercedes hajtott a kisvárosban összegyűlt emberek közé, akik a farsangi időszak legfontosabb napjaként számon tartott húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartottak felvonulást.

Az autó nagyjából 30 métert tett meg az emberek között, a sofőr még gázt is adott, amikor behajtott közéjük. A rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Az eset háttere ismeretlen - áll a HR jelentésében. A Frankfurter Rundschau című lap a hírportálján szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autós a felvonulást néző emberek közé hajtott, méghozzá szándékosan, a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve és teljes gázzal. Úgy tűnt, mintha gyermekeket szemelt volna ki áldozatnak.

Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.