Orbán Viktor a magyar békemisszió támogatását kérte Recep Tayyip Erdogan török elnöktől. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kiemelte Törökország szerepét a tárgyalásokban, hiszen Erdogan volt eddig az egyetlen államfő, aki sikeresen közvetített a felek között.
A tárgyaláson megvitatták az orosz-ukrán háború ügyét. Orbán Viktor a magyar békemisszió támogatását kérte arra tekintettel, hogy a konfliktusban Törökország volt az eddigi egyetlen sikeres közvetítő – olvasható a közleményben.
Erdogan elnök fontos partner a békemissziónkban. Törökország a Fekete-tengeri térség meghatározó regionális hatalma, és az egyetlen szereplő, amely sikeresen közvetített a háborúzó felek között az orosz-ukrán konfliktusban
– közölte a találkozóval kapcsolatban Orbán Viktor, aki korábban békemissziója részeként Kijevben, Moszkvában és Pekingben is tárgyalt.
A magyar kormányfő és a török elnök találkozójának legfontosabb témája természetesen az ukrajnai háború volt, amelynek kapcsán Orbán úgy vélekedett,
a vérontás csak békekezdeményezéssel állítható meg.
A miniszterelnök a találkozót értékelő videójában arról is beszélt, hogy Erdogan volt eddig az egyetlen vezető, akinek sikerült kétoldalú béketárgyalásokat tető alá hozni a felek között, így Törökország megkerülhetetlen szereplője a békefolyamatnak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
xyvz
2024-07-10 at 14:06
Ütni kell!
2024-07-10 at 13:02
Nem most jöttem rá ahogy írod,már ez volt a véleményem évtizedekkel ezelőtt.Ezek az emberek pontosan azt mondják,írják amit a fejükbe vernek a ballib portálok és az egyre hülyébb magukat politikusnak nevezők senkik és az elődeik az “elvtársak”,ezért lettek még mindig ma is “elvtársak”. Ezért utaltam a hozzászólásomban arra -talán túl finoman-hogy talán érdemes lenne bizonyos dolgon elgondolkozniuk,lehet,hogy sikerülne kizárva az őket hülyítő portálok és a magukat politikusoknak nevező senkik csábításának.Ehhez viszont tájékozottság kellene,de soha ne adjuk fel a reményt.Bár kétlem a beírok szellemi színvonalát látva,hogy egy valaha is sikerülne.
Ütni kell!
2024-07-10 at 13:02
xyvz
“Az az érzésem, hogy nem figyelsz arra ami a világban történik”- írtad a tahó Hűha-nak. S erre még csak most jöttél rá? Egyáltalán nem az érdekli őt, hogy mi történik a világban, az öreg ortodox elvtársat csak egy érdekli: ütni kell a Zorbánt, a kormányt és a Fideszt, illetve mindenkit, aki jobboldali. Mint a kultikus filmben, a Tanúban mondták: “Ütni kell az imperialistákat”. A reggeltől estig ráérő és a hányadékait itt a PS-en kiöklendező munkásőr elvtárs ezt teszi, ráadásul 5-6 néven: üti a kormányt, a Zorbánt és a teljes jobboldalt. Nem ám a kedvencén, a 444-en, a Népszaván vagy a a Telexen lebzsel, ahol az agymosását végzik, á dehogy: a számára nyilván utálatos PS-en tobzódik egész nap. Érdekli is őt, hogy mi történik a világban, csak egy a lényeg: ütni kell a Zorbánt!!
xyvz
2024-07-10 at 12:28
Hűha
2024-07-10 at 11:02
A beírásomban én megpróbáltam kommenttársunkat gondolkodásra ösztökélni.Nem neveztem birkának sem,mert volt gyerekszobám és igyekszem mindenkinek megadni a tiszteletet,még akkor is ha nem értünk egyet.(úgy emlékszem a gyerekszobáról már írtam neked,de amint látom nem érted miről van szó.Ez legyen a te gondod,ha ez nálad gondnak nevezhető.)A te szinteden biztos igazad van,csak az élet mást mutat,amit te és a hozzád hasonlók soha sem fognak megérteni.De ne aggódj,majd vagy a Feri vagy az M.P majd időben szól.:-))Bármit írsz választ tőlem ne várj.Én megtettem amit megtehettem.
Zebegény
2024-07-10 at 12:07
Hűha2024-07-10 at 07:38
erdogan, putyin, hszi csin, megy még neki a tárgyalás ilyen kazah, türk, azeri barmokkal, faszompicsája szigetekkel, afrikai hadurakkal, meg nevenincs szélsőjobbos, hatalomra képtelen hülyegyerekekkel.
és ez megy évek óta, körbe és körbe, mindig ugyanazok a körök.
hogy ezt, h lehet beadni sikernek ennyi időn át a táliboknak, azt ésszel fel nem fogom.
Yoggi
2024-07-10 at 11:41
Kész szerencse, hogy Trump nem kommentálta ezt az eseményt.
Komoly bajban lenne, hogy akkor most mégis kicsoda Törökország vezetője.
István
2024-07-10 at 11:39
Magyarország Alaptörvénye
(2011. április 25.) *
Isten, áldd meg a magyart!
NEMZETI HITVALLÁS
MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
István
2024-07-10 at 11:31
NEM helyeslem és NEM támogatom.
Magyarország egy keresztény ország. Az alkotmányunk is azt mondja, hogy keresztény ország vagyunk.
Nem lenne szabad összeborulni az azeri és török keresztény írtókkal.
S
2024-07-10 at 11:31
A nagy misszió közben inkább itthon kellene vitézkedni! A kassza üres,az adókat emelik amit én fogok kifizetni.
na4
2024-07-10 at 11:06
Orbán tökre jól csinálja. A békemisszióval teljesen összezavarta a háborúpárti brüsszeli hülyéket. Jól tudja, hogy az emberek NEM AKARNAK HÁBORÚT, hanem BÉKÉT akarnak. És ezellen nem lehet érvelni.
Hűha
2024-07-10 at 11:02
dr. Felde István2024-07-10 at 10:34
xyvz2024-07-10 at 10:33
neszti2024-07-10 at 09:31
huda2024-07-10 at 08:02
Megerősítettetek a meggyőződésemben.
Ha a birkák ennyire sivalkodnak akkor biztos hogy igazam van.
dr. Felde István
2024-07-10 at 10:34
Hűha, de nagy pöcs vagy!😥
xyvz
2024-07-10 at 10:33
Hűha
2024-07-10 at 07:38
Az az érzésem,hogy nem figyelsz arra ami a világban történik és ezért reagálni sem tudsz rá,mint minden értelmes ember.Szerinted ki a “diktátorok és a szélsőjobbos náci” akire hivatkozol és a megbízóid elvárnak tőled.A német kancellár,a francia elnök,az olasz elnök asszony,vagy esetleg az ukrán elnök?Vagy a NATO leköszönt és a kinevezésére váró új holland elnök? Vagy ebbe a kategóriába esik szerinted az orosz elnök,vagy a kínai elnök vagy esetleg a török elnök?Ezek mitől diktátorok és szélsőjobbos nácik?No és miért nem “diktátor és szélsőjobbos náci” az USA vezette demokrata párt,akik megpróbálnak Trump egykori elnökre minél több pert rázúdítani,aminek semmi eredménye mert hazudnak és miért nem tartozik ebbe a kategóriába egy idióta amerikai nagykövet,aki pontosan azt követi mint a meghatározásodban leírt kritikád?Nos,”barátom” ezen kellene elgondolkoznod,he egyáltalán sikerül neked gondolkozással tölteni az időt.
neszti
2024-07-10 at 09:31
Hűha
Ez az agitprop kurv@ gyenge!
Már megint nem figyeltél. Mielőtt kiutazott a mandátum nélküli ukrán elnökhöz, találkozott Melonival, Macronnal.
A 3. legnagyobb frakciót lapították meg a Brüsszelben. Csak figyeld a haladó demokratikusék, hogy próbálják meg majd partvonalra tenni a más véleményen lévőket.
Hűha
2024-07-10 at 09:24
chatillon r
2024-07-10 at 08:47
arról ismerhetjük meg az elvakult szélsőjobboldali kártevőket, hogy nekik mindenki szélsőbaloss, aki nem osztja eszement, sötét és gonosz nézeteiket
Szerintem!🐑💩
Logikus
2024-07-10 at 09:23
SZÉGYEN A NYUGATRA NÉZVE, hogy eddig egyetlen vezető SEM vette a fáradtságot, hogy tárgyaljon a harcoló felekkel és asztalhoz ültesse őket! Többek között az ő lelkülön is szárad a sok ártatlan ember vére!
Nem értem, hogy a nyugat miért nem a békét akarja előmozdítani, miért kar inkább háborúzni?
chatillon r
2024-07-10 at 08:47
arról ismerhetjük meg az elvakult szélsőbaloldali kártevőket, hogy nekik mindenki szélsőjobbos, aki nem osztja eszement, sötét és gonosz nézeteiket
huda
2024-07-10 at 08:02
Hűha2024-07-10 at 07:38
Figyelj inteligencia a nyugati liberális pénzelites buzi taknyokhoz akik ránk akarják eröltetni a liberális diktaturájukat az aberrációjukat,az afrikai vadakat akik zsarolnak,ugráltatnak lényegébe meg akarnak semmisíteni én se mennék hisz pont ez ellen harcolunk,
de tökmindegy én vagy más mit mond erről neked különleges az agyad ilyen dolgokat nem tud befogadni menj inkább és luktágits az való neked!!
Angie
2024-07-10 at 07:50
Na igen! Ha két éve, amikor Isztambulban tárgyalóasztalhoz ültek, akkor Zselé békét akart és ha Boris Johnson nem pofázik bele az amerikaiakkal egyetemben, akkor már nem is lenne háború!
Na és hol van most Boris Johnson?! Egy bukott senki! Aki pénzért elherdálta a saját hazáját! Ugyanez a hohol pöcszongorista! Elárulja a saját hazáját, népét baksisért!
Most meg majd kimegy hozzá reklámfilmet forgatni a szaros peti lehetőleg 200 kamerával és szánalmasan összeborulnak…
Húúú, de hányinger ez az egész!
Miközben a mi miniszterelnökünk fáradhatatlanul keresi a megoldást és reggeltöl estig tényleg dolgozik!!!
A Jóisten vigyázzon Orbán Viktorra!
Hűha
2024-07-10 at 07:38
Sajnálatos hogy a mi kis békegalambunkkal már csak a diktátorok és a szélsőjobbos nácik állnak szóba.
Hosszú és küzdelmes út volt idáig, míg a Soros által támogatott liberális politikusunknak sikerül ilyen mélyre leküzdenie magát.