Pesti Srácok

A törökök szerint Benjámín Netanjáhú lángba akarja borítani az egész Közel-Keletet

A törökök szerint Benjámín Netanjáhú lángba akarja borítani az egész Közel-Keletet

Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök háborúba akarja sodorni az egész Közel-Keletet, hogy ezáltal hatalmon maradhasson – jelentette ki szerdán, katari látogatásán Hakan Fidan török külügyminiszter.

– mondta a török külügyminiszter Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján. A katari miniszterelnök arról beszélt, hogy országa mint közvetítő felül fogja vizsgálni eddigi szerepét. Úgy érzékelték, hogy elvárás volt Katarral szemben ennek elvállalása, és Doha egy alkalmasnak tűnő pillanatban be is egyezett ebbe – tette hozzá, de nem fejtette ki, hogy mi készteti Katart a változtatásra.

Fidan előtte találkozott mások között a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet katari emigrációban élő vezetőjével, Iszmail Hánijével. Az Anadolu török hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozó beszámolója szerint egyebek között a Gázai övezeti tűzszünet lehetőségéről és a Hamász fegyveresei által túsznak elhurcolt izraeliek szabadon engedéséről tárgyaltak. Sajtójelentések szerint Hánije a hét végén Törökországba utazik, és fogadja őt Recep Tayyip Erdoğan török elnök.

PestiSracok facebook image

A török államfő szerdán újfent élesen bírálta Netanjáhút Izrael gázai hadművelete miatt, amellyel a Hamász tavaly október 7-i terrortámadását torolja meg. Azt mondta: az izraeli kormányfő több ezer gyermek halálért felelős, "és már régen túlment azon, amit Hitler tett". Izrael ismét visszautasította ezt, miután Erdoğan már több hasonló kijelentést tett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.