Pesti Srácok

Ezért marad alul végül a Nyugat

Ezért marad alul végül a Nyugat

Az megvan, hogy az amerikai politikusok néha bibliai idézeteket használnak annak érdekében, hogy pontosabban átadhassák az üzenetüket ezzel manipuláljak a hallgatóságot?

Például amikor Obama megvédte azt a javaslatot, hogy még több migránst fogadjanak be Mózes második könyvéből vagy más néven a Kivonulás könyvéből idézett: “Az idegent ne használd ki és ne nyomd el, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban.” Mi mondjuk tuti nem (mínusz Piréz), de a javaslattal sem különösebben értünk egyet.

PestiSracok facebook image

Az illendőség kedvéért meg kell jegyezni: nyilván mi meg a Pannon-medencében voltunk idegenek, de a honfoglalás során bevallottan hont foglaltunk és nem arra hivatkozva kértünk teljes ellátást, hogy a besenyők miatt ugye nem biztonságos harmadik országból jövünk. A zsidók pedig sosem akartak véglegesen letelepedni Egyiptomban, sőt, nem is igazán maguktól mentek oda árkon, bokron, veteményesen, gyodán át és az első adandó alkalommal leléptek. Szóval az arabusok viselkedését nem magyarázza a Biblia. Zárójel bezárva.

Mások még hülyébbek, az egyház az államtól, az idéző pedig az agyától van teljesen különválasztva.

Nemrég Texas állam szenátora, Ted Cruz is tett vallással kapcsolatos kijelentéseket a győzelem érdekében: ő „Krisztus testét” szólította fel, hogy álljon mellé (azaz, szavazzon rá). Szánalmas, hogy ezt Kathleen Parker a Pulitzer-díjas újságíró úgy értelmezte, hogy Cruz Jézust magát idézte meg és hívta segítségül, amikor a hülyegyerek is tudja, hogy ez egy közismert frázis, amely a keresztény közösségre utal. Halottidézésről (!!!) már csak azért sem lehetne beszélni, mert szerint Jézus már feltámadt (tudjátok, húsvét…).

A totális képzavar egyébként a vallás határait átlépve egészen Max Weber kijelentésig is eljutott: több prominens politikai elemző szerint az, hogy “a fizikai erőszak legitim használatának a monopóliuma” egy bizarr aberráció. Senki nem szólt nekik, hogy aki erre a pályára lép, annak érdemes lenne az Ablakzsiráfon túl is szakirodalmat forgatni, mert akkor kiderülne, hogy pl. a jogelméletben az államot kb. ezzel a magyarázattal írják le.

Akik ma olvassák Platónt, vagy Szókratészt, azok egyáltalán nem értik, ezek az emberek miről beszéltek, vagy miért mászkáltak papucsban, és miért nem nézték meg a dolgokat inkább a neten. Ez a rengeteg félreértés egyébként, amellett hogy vicces, rendkívül elkeserítő is, hiszen az életünk alapját a kultúra adja, amely egy ötletekből, történelemből és megegyezésekből álló nagyon érzékeny gépezet.

Sajnos nem elég, ha meg tudjuk nyitni az emailt, vagy beengedünk egymillió muszlim fiatalt. A trágya is csak az elszenvedője a fuvarnak addig, amíg meg nem tanulja vezetni a kamiont.

(A The Week nyomán)

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.